Rod az anyjának is bemutatta Karinát. A baba végül még munkát is szerzett tulajdonosának.


Eleget lett a magányból ezért 2021 októberében úgy döntött Rod, hogy vesz magának egy szexbabát. Azóta az élete megváltozott - írja a LadBible alapján a 24.hu.

- árulta el a férfi.

Mint kiderült, volt ugyan párkapcsolata, de csak távolból, mert a barátnője ötezer kilométerre lakik tőle, így nem sok esélyük volt a találkozásokra.

Ezért Rod végül vett egy babát 3 ezer ausztrál dollárért (közel 800 ezer forint).

Megvásárlása után egy hónappal elárulta a partnerének is, hogy van egy babája. A nő előbb vitatkozni kezdett vele, nem értette a dolgot és fenyegetve érezte magát. De végül a férfi elmagyarázta neki, hogy a baba csak társaságként szolgál, így a barátnő végül elfogadta a helyzetet.

A férfi ezt követően a 85 éves anyjának is megmutatta Karinát, akit az idős asszony is elfogadott.

Sőt, még munkát is kapott Rod. A babának ugyanis létrehozott egy közösségi oldalt, ahová fotókat töltött fel róla. Ezt látta meg egy kínai gyártó, akiknek megtetszettek a munkái és felkérték, hogy legyen a fotósuk.

VIDEÓ: A babáról

Karina (@karina_luvly) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!