El is indul a kazánba zárásról ismert politikus a Dunántúlra, hogy ott segítsen a védekezésben.


Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a vezető politikusok (és Gyurcsány Ferenc is) legyártották már a magunk árvízi kontentjüket a közösségi médiában – Magyar Péter például két napja lényegében mást sem csinál, amivel ki is vívta Török Gábor dicséretét.

Egyes politikusok olyan szintre emelik az árvízi videózás műfaját, hogy akkor is tartalmat gyártanak, ha nincs is a közelükben az árhullám. Ennek lett most aranyfokozatú nagymestere Pócs János, Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselő, aki egy néhány méteres vízfolyás mellett mutatta be, hogy minden rendben van.

Bár mondanivalója lényege, hogy egy csapat emberrel a Dunántúl felé veszik az irányt, hogy segítsenek a védekezésben, videója első részében választókörzete polgármestereivel együtt mérték fel, hogy közel s távol nincsen árvíz a környéken.

– adja meg a megnyugtató következtetést a képviselő, olyan hangon, mintha ő térítette volna el a Dunát a megyéből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!