A férfi a Tavasz utcában kötött el egy taxit és elhajtott a helyszínről. A halálos baleset előtt még egy másik autóval is ütközött, majd onnan is odébbállt. Újabb részleteket árult el a rendőrség a tragédiáról, amiben az ámokfutón kívül két ember meghalt.


Korábban lapunk is beszámoltróla, hogy három autó ütközött össze szerda késő este a budapesti Árpád hídon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatót tartott a szerda este történt halálos balesetről.

A BRFK szóvivője elmondta, hogy a baleset nem pontosan az Árpád hídról indult, hanem a III. kerület Tavasz utcából, ahol egy taxi éppen parkolt. A jármű ajtaja nyitva volt, a sofőr – egy nő – éppen az autó mellett állt és dohányzott. A nő figyelmetlenségét kihasználva a későbbi balesetet okozó férfi „bepattant” az autóba. Ekkor alakult ki közöttük dulakodás. A férfinek sikerült felülkerekednie a nőn, és elhajtott a helyszínről.

A balesetet okozó férfi ezt követően felhajtott az Árpád hídra – egy lehajtón keresztül, a forgalommal szemben.