Itt az ősz, felpörög a sorozattermelés is, bár ebben az évben semmi sem úgy történik, ahogy azt előzőleg eltervezték volna. Mindenesetre így is lesz jó pár ígéretes premier: sokan várják a lenyűgöző látványvilága miatt dicsért A farkas gyermekeit, de Ryan Murphy Száll a kakukk fészkére-spinoffjára is lesz közönség, miközben jön Luca Guadagnino új sorozata is, és olyan sztárokkal indulnak produkciók, mint Hilary Swank, Jude Law és Sarah Paulson. Bekerült a cikkbe három olyan sorozat is, amelyeknek nincs még magyar premierdátumuk ugyan, de régóta várt folytatásokról vagy ígéretes produkciókról van szó, remélhetőleg mielőbb feltűnnek valamelyik hazai szolgáltató műsorában is.

Az augusztusi sorozatokban szörnyekkel, fajgyűlölettel és génmódosítással is meg kell majd küzdeni

Augusztusi sorozatajánló.

Manifest 2., HBO-GO

Szeptember 1.

Folytatódik a tavalyi év egyik nagy érdeklődést kiváltó sorozata, a Losthoz hasonlított Manifest: pontosabban Amerikában már tavasszal sugározták a misztikus sorozat második évadát, most pedig a sorozat jelentős magyar tábora is láthatja. Az új évadban a járat utasai váratlan utazásra indulnak egy világba, amelyet a reményre, szívre és a végzetre alapoztak.

Was It Love?, Netflix

Szeptember 3.

Egy koreai sorozat, méghozzá egy a hazájában már a nyáron sikerrel debütált dramedy érkezik a magyar Netflix-előfizetőkhöz. A főszereplő, Song Ji-hyo egy harmincas, egyedülálló anyát játszik, akinek az életében hirtelen négy férfi tűnik fel. Vajon megtalálja-e köztük az igazit, és ha igen, melyikük lesz az?

A távolban, Netflix

Szeptember 4.

A Hilary Swank főszereplésével készült sorozat ugyan elsősorban sci-fi, de majdnem annyira családi dráma is. A sorozatot egy Esquire-újságcikk inspirálta, egyébként Andrew Hinderaker első saját sorozata lesz, és arról szól, hogy Emma Green (Swank) három évre a férjére bízza tinédzser lányukat, mert egy nemzetközi missziót vezet a Marsra. Az űrhajósok mind nagy áldozatot hoznak azért, hogy részt vehessenek a küldetésben, amely természetesen egyáltalán nem veszélytelen.

A farkas gyermekei, HBO-GO

Szeptember 5.

Ridley Scott neve és egy drága, CGI-ban bővelkedő trailer elég volt ahhoz, hogy a hónap egyik legjobban várt sorozata A farkas gyermekei (Raised by Wolves) legyen, noha maga Scott csak az első két részt rendezi, míg például a fia, Luke három epizódot is jegyez. A sorozat alkotója pedig Aaron Guzikowski, és az előzetes kritikák is elsősorban a látványvilágot emelték ki. A Travis Fimmel és Amanda Collin főszereplésével készült sorozat két androidról szól, akik egy idegen bolygón nevelnek a háború pusztította Földről odamenekített gyerekeket, a három kismalac meséjét is bevetve.

Undercover 2., Netflix

Szeptember 6.

Bár a második évadra ez a flamand krimisorozat magyar címet is kapott (Páros küldetés), Undercoverként többen ismerik. Az igaz történet inspirálta sorozatban a rendőrség rejtett ügynökei épülnek be egy drogterjesztő bandába, ami önmagában talán nem túl egyedi sztori, de már nem egyszer írtuk, hogy a belga sorozatok mindig kicsit öntörvényűek, nem a sokszor látott kliséket halmozzák, és ez igaz az Undercoverre is.

A hercegnő, Netflix

Szeptember 11.

A komikus/standupos Katherine Ryan első saját sorozatában gyakorlatilag saját magát alakítja: egyedülálló anyát alakít, aki a saját karrierje mellett a lányával, a pasijával és még ki tudja, mi mindennel küzd.

Des, HBO-GO

Szeptember 15.

Az igazi bűnügyek megfilmesítése töretlenül folytatódik az Egyesült Királyságban, és nem maradhat ki az egyik leghíresebb brit sorozatgyilkos, a skót Dennis Nilsen sem, akit a lakásában talált emberi csontok buktattak le. Az ITV háromrészes minisorozata három különböző nézőpontból mutatja be a hátborzongató sztorit, Nilsen szerepében pedig David Tennant látható.

Scarlet kisasszony és a Herceg, Epic Drama

Szeptember 15.

Ebben a brit kosztümös krimisorozatban Eliza Scarlet (Kate Phillips) kalandjait követhetjük, aki a 19. századi, férfiak dominálta, viktoriánus Angliában próbál érvényesülni magánnyomozóként, amiben pont egy nyers modorú, szoknyabolond férfi, a Herceg (Stuart Martin) segíti.

A harmadik nap, HBO-GO

Szeptember 15.

A Sky ambíciózus, hatrészes sorozata egy misztikus dráma, melyet az Utópia sorozat alkotója, Dennis Kelly jegyez, és olyan sztárok láthatók benne, mint Jude Law, Katherine Waterston, Paddy Considine és Naomie Harris. A sorozat két összefüggő szegmensből áll majd, egy rejtélyes brit szigeten játszódik, és az előzetes alapján leginkább valamiféle pszicho-horrorként írható le, de sokat nem árul el.

Akik mi vagyunk, HBO-GO

Szeptember 15.

A Szólíts a neveden című filmmel világhírűvé vált Luca Guadagnino young adult sorozatában egy olaszországi amerikai katonai támaszponton élő két gyerek felnövéstörténetét láthatjuk. A főbb szerepekben egyebek között Chloë Sevignyt és Kid Cudit láthatjuk.

Ratched, Netflix

Szeptember 18.

A Száll a kakukk fészkére ikonikus szereplője, a zsarnoki Ratched főnővér (Louise Fletcher játszotta a filmben) kapott egy előzménysorozatot, amit a Netflix minden bizonnyal legfoglalkoztatottabb alkotója, Ryan Murphy (legutóbb a Hollywoodot láthattuk tőle) illetve gyakori alkotótársa, Ian Brennan jegyeznek. Ebben Sarah Paulson alakítja a fiatal Ratchedet, aki 1947-ben egy olyan intézménybe kerül fiatal nővérként, ahol nyugtalanító kísérleteket végeznek a pácienseken. Nem csoda, hogy Ratched ezek után olyan lesz, amilyen.

Jurassic World: Krétaköri tábor, Netflix

Szeptember 18.

Immár rajzfilmsorozat is gazdagítja a Jurassic Park franchise-t: a nyolcrészes sorozat a Jurassic Worlddel egy időben játszódik az Isla Nublar nevű szigeten, ahol hat tizenéves tölt eseménydús vakációt. Természetesen a ragadozó dinoszauruszok most is elszabadulnak, és kezdetét veszi a franchise-ban megszokott hajsza.

Teherán, Apple TV

Szeptember 25.

Az izraeli kémthriller-sorozatot Izraelben már bemutatták a nyáron, de a nemzetközi jogokat az Apple TV szerezte meg, mivel az érdeklődés nem csak ott nagy a sorozat iránt, melynek főszereplője Tamar (Niv Sultan), az iráni származású, de izraeli Moszad-ügynök, akinek egy iráni atomreaktort kell semlegesítenie. Ám hiba csúszik a számításba, és Tamarnak rejtőzködnie kell, miközben felfedezi iráni gyökereit és összeismerkedik a helyi demokratikus ellenzékkel.

Utopia, Amazon

Nemzetközi premier: szeptember 25.

Már emlegettük fentebb Dennis Kellyt, mint a brit Utopia sorozat alkotóját, erre most az Amazon Prime készít belőle egy amerikai remake-sorozatot. A Utopia középpontjában egy titokzatos képregény áll, amely világjárványokat képes megjósolni, és miután négy rajongó megszerzi a folytatás kéziratát, életre-halálra szóló hajsza indul ellenük. A főszerepben John Cusack látható (első sorozat-főszerepében), de feltűnik az Office Dwightja, Rainn Wilson is.

Deutschland 89, Amazon

Nemzetközi premier: szeptember 25.

A Deutschland 83 (Volt egyszer két Németország címen sugározta az RTL) és a Deutschland 86 után az NDK titkosszolgálati manővereiről szóló, remek thrillersorozat újra három évet ugrik, és már a berlini fal leomlása évében,1989-ben járunk. Martin (Jonas Nay) hiába szeretne, nem szabadulhat könnyen a Stasi kötelékéből, de sokkal többet még nem tudni az utolsónak szánt évadról, addig is

itt a kritika
a második évadról.

Patria, HBO-GO

Szeptember 27.

Az ETA baszk terrorista szervezet működésének idején játszódó, három évtizeden átívelő spanyol drámasorozatot eredetileg májusban mutatták volna be, de a járvány miatt őszre csúszott. A történet középpontjában két család áll, az egyikben ott az ETA egyik tagja, a másikban a terrorszervezet egy áldozata. Létezhet megbékélés ilyen előzmények után?

Fargo 4., FX

Nemzetközi premier: szeptember 27.

A Coen testvérek filmje ihlette antológiasorozat többször elhalasztott negyedik évadának magyarországi premierdátuma még nincs, nemzetközi viszont már igen. És hát a Fargo az elmúlt évtized egyik legjobban sikerült sorozata volt az első két évada idején (a harmadik remélhetőleg csak kisiklás volt), okosan bonyolított cselekménnyel, tökéletesen adagolt humorral és a maga sűrűségében inkább komikus hatás keltő erőszakkal. Ez a negyedik évad az ötvenes évek Kansas Cityjébe visz bennünket, ahol a fekete és az olasz maffia kerül konfliktusba, olyan szereplőkkel, mint Chris Rock, Jason Schwartzman és Jessie Buckley.

Kiemelt kép: COURTESY OF NETFLIX © 2020


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!