Története első nemzetközi kupamérkőzésén fölényes győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapata, amely 38-30-ra legyőzte a francia Besancont az Európa Liga A csoportjában.

"Nem számítottam arra, hogy ennyi gólt tudunk lőni. Volt pár sérültünk, de amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. A lányok láthatóan ki voltak éhezve a játékra, az, hogy a végén is harcoltak, vetődtek a labdáért, a győzni akarás abszolút elvárás" - mondta Gyurka János edző a Sport TV-nek.

Európa Liga, A csoport, 1. forduló

Motherson Mosonmagyaróvári KC - ES Besancon (francia) 38-30 (20-13)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!