A fesztiválozó szemtanúk szerint Csilla egy régi ismerősével veszhetett össze, akinek a párja többször is megrugdosta a Nyerő Páros tavalyi győztesét.


A Blikk úgy tudja, hogy az ismert tévés szóváltásba keveredett a pultnál két másik vendéggel, amely tettlegességig, sőt verekedésig fajult.

A 2022-es Nyerő Páros győztese is ott volt a debreceni Campus fesztiválon, ahol szemtanúk szerint szóváltásba keveredett a pultnál két másik vendéggel, amely tettlegességig, sőt verekedésig fajult.

A fesztiválozók szerint Megyeri Csilla egy helyi hölggyel veszhetett össze, majd dulakodtak egymással, végül a nő párja üthette meg a műsorvezetőt. Az esetet végignézők szerint a férfi többször is megüthette Csillát.

"Úgy tudom, a férfi Csilla egyik barátnőjének az exe volt. Először a srác párjával kezdtek el beszólogatni egymásnak, megjegyzéseket tettek, kinevették a másikat.

– mondta a Blikknek egy fesztiválozó szemtanú.

A helyi rendőrkapitányság a lapnak megerősítette azt is, hogy ügyben nem történt feljelentés és rendőri intézkedés sem.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!