Az előrejelzések szerint szombaton már délelőtt feltámad az északnyugati szél, a régóta tartó aszály miatt a viharos szél által érintett sík területek felett homok- és porvihar is kialakulhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat két veszélyjelzést adott ki.

Öt nyugati megye kivételével az egész országra elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés érvényes a veszélyes (70 km/órát meghaladó széllökések miatt.

Külön figyelmeztetés (szintén elsőfokú) érvényes a zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

A két térkép alapján jól látszik, hogy Vas megye az egyetlen olyan terület, amely zöld maradt. Azt írták, hogy szombaton észak, északnyugat felől érkezik a hidegfront, ami át is vonul fölöttünk. Napközben nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél, ami estétől jelentősen mérséklődik.

A legerősebb széllökések általában 70-80 km/óra körül alakulhatnak, de a front mentén, főleg a déli, délnyugati, illetve az északkeleti megyékben a záport, zivatart akár 90-100 km/óra fölötti szélroham, illetve aprószemű jégeső kísérhetik. A viharossá fokozódó szél akár nagy területen is okozhat porvihart, ami jelentősen ronthatja a látási viszonyokat, tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiemelt kép: Országos Meteorológiai Szolgálat / Facebook


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!