Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők már korábban meghirdették az október 23-ai blokádot az MTVA Kunigunda utcai székházánál, a cél és az időpont nem is változott, a módszer viszont igen.


"Aggasztó a járványhelyzethelyzet: tegnap 33 honfitársunk halt meg a koronavírus következtében. Mivel a kormány alig tesztel, nem láthatunk tisztán, de sejteni lehet, hogy a helyzet még is rosszabb, mint látszik és a járvány kontrollálatlanul tombol. Készültünk erre a lehetőségre, és sajnos be is következett. Az egyetlen felelős döntés ebben a helyzetben az, ha átalakítjuk az október 23-ra tervezett rendezvényünket és autós demonstrációt tartunk" - jelentette be a Facebookon Szél Bernadett, aki szerint a nemzeti ünnepen nem tehetik meg, hogy ne tiltakozzanak a hazugság ellen.

A két képviselő tavasszal többször is szervezett autóval körözős, dudálós tüntetéseket, ami számos rendőrségi eljárást és magas pénzbírságokat vont maga után. Szél most azt mondja, a demonstrációt ezúttal hivatalosan bejelentették, és mivel most nincsen kijárási tilalom, "a rendőrség kénytelen volt tudomásul venni".

A szervezők arra kérik a résztvevőket, ne induljanak el gyalog, az esemény 14.30-kor kezdődik, hogy még át lehessen lehet érni a SZFE- hallgatók felvonulására.

Kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!