Szél Bernadett rákérdezett a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumánál (Emmi), hogy hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén. Azonban a független parlamenti képviselő azt a választ kapta, hogy nincsenek ilyen adatai a tárcának, és nem kötelesek azokat előállítani.


Az ellenzéki politikus közleményében azt írta:

Kásler Miklós közoktatásért felelős miniszter nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van - és nem is érdekli. De persze van egy sokkal kézenfekvőbb magyarázat: tudják ők, csak nem árulják el.

Szél Bernadett erre következtet abból is, hogy 2019-ben még megkapta ugyanezeket az adatokat, most viszont nem. Szerinte akkor az látszott, hogy a pedagógushallgatók feléből se lesz tanár, és ez a szám évről évre 5-6 ezer körül alakul, ami aztán az első években tovább csökken, amint megtapasztalják a pályakezdők, hogy a nettó 150 ezer körüli fizetésükből még egy albérletet sem tudnak fenntartani.

A politikus szerint az adatok eltitkolása csak egyet jelenthet: azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról. Pedig - idézte Szent-Györgyi Albertet - nagy igazság:

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.

A képviselő hozzátette:

Ott, ahol a bérminimumnak megfelelő összeget keres egy kezdő pedagógus (felét az átlagbérnek), és a 8-10 éve pályán levő társa se sokkal többet, ott valami nagyon nincs rendben. A sereghajtók között vagyunk az OECD-országok között pedagógusbérekben, 12 ezer tanár hiányzik már a rendszerből, a kormány pedig azt meri állítani, hogy ő a családok meg a gyerekek pártján van. Ez egyáltalán nem igaz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!