A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén januárban okozott életveszélyes sérüléseket élettársának - írja az Ügyészség.

A vádirat szerint a férfi és élettársa egy Szeged melletti kis falu egyik házában laktak albérlőként. 2020 januárjában otthon voltak, és a vádlott nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Délután mindketten egy sorozatot néztek a tévében. A nőnek egy, a filmmel kapcsolatos megjegyzése miatt az ittas férfi hirtelen indulatossá, agresszívvé vált.

A megjegyzést követően egy székkel úgy fejbe vágta a nőt, hogy az megszédült és elesett, a bútordarabnak pedig kiesett a lába. Ezután a széklábat felvéve több ütést mért a nő fejére, aki ezek után ismételten megpróbált felállni, de a fejét ért ütések miatt kialakult szédülés hatására a konyhapultnak esett.

A férfi az ütlegeléseket követően a földön fekvő párján átlépett, majd kiment az udvarra dohányozni. A nő ezután lefeküdt aludni, de az éjszaka folyamán állapota annyit súlyosbodott, hogy mentővel kórházba kellett szállítani.

A bántalmazás következtében arcán és kezén nyolc napon belül, míg kéztőjén és mellkasán nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezen kívül négy bordája eltört és légmelle is kialakult. A férfit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja.

hirdetés



hirdetés