A hétvégén tartott zenei relikviás aukción Kurt Cobain állított rekordot a turkálós kardigánjával, ami a CNN cikke szerint 334 ezer dollárért ment el, azaz a vevő közel 99 millió forintot fizetett érte.

Az olajzöld ruhadarabot a Nirvana frontembere 1993-ban az MTV Unplugged színpadán viselte New Yorkban, ami sokak szerint Cobain egyik legjobb fellépése volt. A kardigánt azóta ki se mosták, és az árverésen 200 és 300 ezer dollár (~60-89 millió forint) közé várták, úgyhogy magasan túlszárnyalta a végeredmény a becsléseket.

Az árverésen lehetett még licitálni Cobain gitárjára is az 1993-as turnéról, ami 340 ezer dollárért ment el (~101 millió forint), míg Elvis Presley Harley Davidson motorjáért kicsivel több mint 106 ezer dollárt (~31 millió forint) fizettek, az 1974-es Mercedeséért pedig 125 ezer dollárt (37 millió forint).

Kabátban nagyon alulmaradt Michael Jackson is, akinek a bársony dzsekijét alig több mint 65 ezer dollárnál (~19 millió forint) ütötték le. A pedofíliával vádolt énekes ezt viselte Elizabeth Taylor hatvanötödik születésnapi buliján és egy filmpremieren.

Pornó és cukor: ezt adta Michael Jackson a gyerekeknek

Az HBO egy megrázó dokumentumfilmben meséli el, hogy a világ leghíresebb korabeli előadója, hogyan gyűjtötte maga köré a fiúkat, és senkinek nem tűnt fel, mi zajlik a zárt ajtók mögött.

Kiemelt kép: Frank Micelotta. / Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!