A hazai filmtörténet százhuszonöt éve tele van meglepő történetekkel, fordulatokkal, illetve csodálatos munkákkal, a némafilmkorszakban készített munkák jó része azonban vagy megsemmisült vagy nyomtalanul eltűnt. Épp ezért is óriási esemény, ha egy nagy archívumból, hagyatékból, vagy magángyűjteményből előkerül egy, a századforduló Magyarországát bemutató külföldi film, vagy az első magyar filmkészítők kamerájában született rövid anyag.
Most az előbbi eset történt, hiszen nemrégiben hazatértek
a fővárosban elsőként készült filmanyagok eredeti kameranegatívjai.
A Lumière testvérek cégének Budapestre érkezett megbízottai alig öt hónappal a világ első nyilvános filmvetítése után, 1896 májusában készítették el a képsorokat, sőt, hazatérésük előtt vetítéseket is tartottak.
A Charles Moisson és az ismeretlen keresztnevű Dupont által felvett rövid jelenetek legtöbb kockáját már korábban is ismerték a magyar filmtörténészek, hiszen 1963-ban néhány erősen elhasználódott nitro forgalmi kópia került elő egy egykori vándormozis hagyatékából, a Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum igazgatóság több éves munkájának köszönhetően a lyoni Lumière Intézetből érkezett három tekercs azonban nem egyszerűen csak más minőséget képviselnek, de egy eddig nem ismert jelenet is látható rajtuk:
a Lánchídra hajtó, oldalán az Odol fogtisztító reklámját hordozó omnibusz, illetve krinolinba öltözve sétáló elegáns nők képe.
A filmszalagok értékét tovább növeli, hogy azok nem a felvétel után a kamerából kivett szalagok másolatai, hanem konkrétan ugyanazok a negatívok,
amikre a Budapestre látogató francia férfiak százhuszonöt évvel ezelőtt rögzítették a képeket.
Fennmaradásuk már önmagában is csoda, hiszen a némafilmkultúra fennmaradt bizonyítékainak jó része mozikópia, hiszen azokból tetszőleges számú darab létezett, az eredeti negatívok megőrzésére pedig hosszú évtizedeken át nem törekedtek.
Hét százalék
A három és fél évtizeden át tartó magyar némafilmkorszakban született hatszáz alkotás közül ma mindössze félszázat ismerünk - ez a szám akár jóval magasabb is lehetne, ha megértő fülekre talál egy Miklós vezetéknevű fővárosi tanácsnok ötlete, aki már 1912-ben javasolta, hogy a Nyugat-Európában sorra születő első archívumok mintájára Budapesten is létre lehetne hozni egy hasonló intézményt, aminek legfontosabb feladata az elkészült filmek megőrzése.
A férfi ötletét nevetés fogadta.
A nitro forgalmi kópiák az évek múlásával veszítenek a rugalmasságukból, illetve a minőségükből, hiszen a képek elsötétülnek, zsugorodnak, a szalagok pedig a sok vetítéstől egyre nagyobb sérüléseket szenvednek el. A két világháború közt számtalan film végezte a szemétdombon, vagy épp a használhatatlanná vált kópiákat felvásárló, majd azokat megsemmisítő vállalkozóknál, így már az 1963-as felfedezés is filmtörténeti jelentőségű szenzáció volt, a Lumière-hagyatékban megtalált anyag azonban még ennél is fontosabb, hiszen ilyen minőségben korábban sosem nyerhettünk betekintést a millenniumi ünnepségek lázában égő Budapest mindennapjaiba - mondta el Kurutz Márton, a Filmarchívum igazgatóság kutatási és gyűjteményi menedzsere.
Kurutz arra is kitért, hogy a magyar filmes örökség eddig elveszettnek, vagy elérhetetlennek gondolt tagjai az elmúlt években sorra kerültek az intézmény birtokába: 2019-ben Hegedűs Gyula első filmje, A munkászubbony (1914), korábban pedig többek közt Kertész Mihály néhány korai munkája is hazatért.
A sor ezzel persze még nem ér véget, hiszen az idén induló nemzetközi hungarika-program részeként a szakértők százhúsz, ma még ismeretlen helyen lévő film címét írták össze, remélve, hogy egy archívum mélyén valahol rálelnek majd. A próbálkozást szinte azonnal siker koronázta: a washingtoni Kongresszusi Könyvtárnak köszönhetően
nemsokára a magyar filmgyártás egyik úttörője, a színészként, rendezőként, illetve színigazgatóként is Kolozsvár századeleji kulturális életének fontos tagjává vált Janovics Jenő (1872-1945) eddig sosem látott munkája
is a Filmarchívum egyik speciális, robbanásbiztos hűtőszekrényébe kerül.
A Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum Igazgatóság vezetője, Ráduly György szerint a Franciaországból érkezett képsorok kitűnő állapotúak, a szalagok egyetlen zsugorodása pedig minimális volt, így semmiféle problémát nem jelentett a végigtekercselésük, valamint a digitalizálásuk.
A Filmintézet és a Filmarchívum 2018 óta tartó, a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia részeként megvalósult fejlesztései nélkül ez biztosan nem Magyarországon valósulhatott volna meg, hiszen a Lumière Intézet bízott a párizsi digitalizációban, az erre a célra használható berendezésük azonban már egy éve nem működik.
Épp kapóra jött tehát, hogy a magyar állam támogatásával 2020-ban a világ legjobb - Európában csak öt archívum által használt - filmdigitalizációs eszköze, a Scanity HDR került a Budakeszi úti épületbe.
A restaurátorok számára speciális - a szalagokat nem csak megtisztító, de a digitalizálás idejére kitöltő -, folyadékkal töltött kamrájának köszönhetően több száz munkaórát megtakarító, akár 8K felbontásban is dolgozni képes Scanitynek köszönhetően a filmet nemsokára elképesztő minőségben, az eddig nem látható részletek tömegével együtt nézhetjük meg, hiszen ez lesz
a Ludwig Múzeumban július 28-tól egészen november közepéig látogatható Nagylátószög - 120 éves a magyar film című kiállítás egyik központi eleme.
Az eredeti tekercsek rövidesen újra a teljes Lumière-hagyatéknak otthont adó párizsi épületbe kerülnek, a digitális másolatok azonban velünk maradnak.
