A számos országban elharapózó, világszerte több százezer embert megfertőző koronavírusról szóló híreket manapság egyszerűen lehetetlen megkerülni, sőt, sokan párhuzamot vonnak közte, illetve a száz éve pusztító, akár 50-100 millió ember halálát okozó spanyolnátha között.
A két betegség ugyanakkor jócskán különbözik egymástól: a feljegyzések szerint a gyorsan minden földrészen elterjedő spanyolnátha egy kansasi katonai bázison 1918. március 11-én náthával jelentkező szakácstól indult (de talán már két évvel korábban felbukkant), és az influenza A típusának egy változata volt, a most pusztító COVID-19 pedig a 2003-as SARS-járványt, illetve a 2012-es MERS-t is okozó koronavírusok közé tartozik, így lefolyásuk és kezelésük közt sincs sok hasonlóság.
Mindennek ellenére persze sokat tanulhatunk az előbbi példájából.
A rendkívül gyorsan elharapózó, az esetek jó részében mellhártya- vagy tüdőgyulladással járó spanyolnátha a koronavírussal ellentétben minden korcsoportra egyaránt veszélyes volt, az elhunytak jó része azonban a 25-40 éves korosztályból került ki, hiszen ezek az emberek korábban még nem találkoztak az A típusú influenza más válfajaival,
így részleges védettség sem alakult ki bennük a betegséggel szemben.
A koronavírus ellen ilyen védelem nem létezik, sőt, ha eredményesen fel akarjuk venni a harcot, akkor nem csak a C-vitamint öntjük hiába magunkba, de maszkot is csak a fertőzötteknek érdemes viselni.
Hatásos a maszk a koronavírussal szemben?
A maszkok valóban fontosak lehetnek, de nem úgy, ahogy sokan gondolják.
Na de térjünk vissza a spanyolnáthához: a ma széles körben elterjedt vélemények szerint a Fort Riley bázison egyetlen nap alatt száz embert ágynak döntő betegséget az amerikai katonák hurcolták be Franciaországba, ahonnan lassan behálózta egész Európát, majd a világot. A negyvenmillió áldozatot követelő első világháborúnál jóval halálosabb: feleannyi idő alatt - a legoptimistább becslések szerint is - tízmillióval több emberéletet elvevő járvány lappangási ideje mindössze egy-két nap volt, kezdeti tünetei közt pedig a magas láz és végtagfájdalom szerepelt, így sokáig
nemes egyszerűséggel összetévesztették a rendszeresen járványokat okozó influenzával.
A védekezést az országok lassú helyzetfelismerése, a rossz minőségű szappan, a háború hozta élelmiszerhiány, a túl kevés kórházi férőhely, valamint az orvoslás akkori viszonylagos fejletlensége tovább rontotta, a száz évvel ezelőtti járvány legnagyobb hátulütője azonban az volt, hogy a legyengült embereket egy baktérium is megtámadta - ez okozta a legtöbbek halálát -, amely ellen csak az Alexander Fleming által 1928-ban felfedezett penicillin nyújthatott volna gyors segítséget.
A magyar helyzet
A háború terhe alatt lassan összerogyó fővárosban az emberek a járműhiány miatt tömött villamosokon és buszokon utaztak, az élelmiszerhiány és a jegyrendszer pedig még könnyebbé tette a vírus útját. Ennek fényében nem is annyira meglepő, hogy Budapesten 1918 júniusának utolsó napjaiban - alig három hónappal a kansasi eset után - néhány hadifogolynál máris diagnosztizálták a spanyol betegségként emlegetett spanyolnáthát.
A Zita kórházban különítették el őket, ekkor azonban már késő volt: a jórészt orosz férfiaknak és a betegséget az országba hozó katonatársaiknak köszönhetően július 5-re megjelentek az első civil esetek is, melyeket a hazai orvosok egyáltalán nem tartottak veszélyesnek.
Nagyon sajnálatos, hogy az általa elmondottak nem kaptak igazán komoly visszhangot, főleg, miután az országos tiszti főorvos, dr. Szabó Sándor nyugalomra intő szavai a következő napokban több cikkben, rövidhírben, illetve az általa adott interjúkban is feltűntek, egy egyetemen is oktató főorvos pedig kijelentette:
kissé felfújták a dolgot azok, akik szerint ez az egész túl veszélyes lenne.
A megbetegedések száma ennek ellenére Budapest körzetében, illetve a vidéki nagyvárosokban is meredeken emelkedni kezdett: a július 5-6-i híradások szerint Szegeden egy ipartelep több száz (más források szerint harminc, néhány lap szerint pedig csak három) munkása, harminc árkász katona, valamint két úrileány, Schnitzler Mariska és Etelka is megbetegedett, köszönhetően a fivérük frontról nemrég hazatért tisztiszolgájának.
A következő napokban a helyzet - ami a Magyarország (1918. július 7.) című lap szerint csak "erős nátha" volt - hirtelen sokat romlott: a Zita kórházba hirtelen hatvan, a Tőzsde hadikórházba pedig huszonhét hadifoglyot vettek fel, majd a gyárak is sorra estek el a lázzal induló kór előtt, hiszen előbb a Ganzban dolgozó tizennyolc hadifogoly, majd más üzemek rabként dolgoztatott és fővárosi munkásai is elkapták a betegséget.
Az első haláleset időpontja kérdéses, az azonban biztos, hogy a szeptemberben indult második hullám idejére az ország - így Budapest - iskoláinak és közintézményeinek egy részét már bezárták, a főváros Közegészségügyi Bizottsága azonban csak szeptember 30-án ült össze, hogy rendeleteket hozzanak az immár egyértelműen veszélyes járvánnyá vált kór megállítása érdekében.
Az ülésen az oktatási intézmények teljes bezárásáról döntöttek, előírták a fertőzöttek elkülönítését, illetve megtiltották a kórházak látogatását, ekkor azonban már rég késő volt, hiszen azzal, hogy az orvosok hónapokon át nem magát a spanyolnáthát, hanem a szövődményeit, így például az október elejére hirtelen az előző évinél tízszer gyakoribbá vált tüdőgyulladást jelölték meg a halál okaként, mindenki jócskán alábecsülte a vírus veszélyét.
Október 11-én 1332-vel nőtt az esetek száma, de a halálos áldozatok száma is egyre magasabb lett: az Est másnapi beszámolója szerint
ugyanezen a napon egyedül ötvenegy életet követelt a betegség.
A tudósítás megemlékezik róla, hogy a Gellért kórházban ekkor 708, a Zita kórház szükségbarakkjaiban pedig 304 embert ápoltak, sőt, hírt ad egy villámgyors lefolyású esetről is, hiszen a napi
hírösszefoglalóban megemlítik, hogy a Royal Orfeum ünnepelt művésze, az ígéretes filmszínésszé vált - a Casablancáért később
rendezői Oscart kapott Kertész Mihály több korai filmjében is feltűnt -
Árnyay Károllyal alig néhány óra alatt végzett a spanyolnátha.
Egy amerikai patológus, Johan Hultin (1924-) 1951-ben egy kis híján kihalt alaszkai városka, Brevig Mission temetőjéből kinyert mintákkal próbálta izolálni a vírust, ezt
azonban csak 1997-ben, egy ugyanott vett mintából tudta megtenni. A vizsgálat részeként biztossá vált, hogy madárinfluenza egy szokatlanul virulens törzséről volt szó, gyors lefolyása miatt
pedig az immunrendszer túlzott reakcióját váltotta ki. Mindez tökéletesen alátámasztotta a kor szenzációhajhásznak tűnő híreit, így a kórházat kereső, de végül az utcán összeesett, majd a a
megfelelő intézkedés hiánya (a mentők egy órán át nem szállították el, a fertőtlenítő intézet autója pedig három órával a hívás után érkezett) miatt elhunyt szolgálólány történetét, illetve
más, hirtelen halálesetekről szóló beszámolókat.
Az Est a tanítás felfüggesztésének szükségességét, valamint a nagyobb tömegek gyülekezésének megakadályozását sürgette, hiszen az összes oktatási intézmény kapujának bezárása
érdekében - a szeptember 30-i döntés ellenére - sem a kultuszminisztérium, sem a városvezetés nem tett meg mindent, de a nagy tömegeket vonzó helyek is nyitva álltak a közönség előtt.
A Közegészségügyi Bizottság október 9-i ülésén
Gyors lefolyás
a jelentett betegek mintegy 90 százaléka a 14-35 éves korosztályból került ki, feltűnően sok volt közöttük a középosztálybeli, sőt, a női páciensek száma háromszor magasabb volt a férfiakénál.
Betegen csináltak forradalmat Budapesten
Mit tehetett és mit tett a főváros vezetése a spanyolnátha ellen? Nem sokat.
A főváros lakói érezhetően egyre nyugtalanabbak lettek, hiszen egyértelművé vált, hogy a helyzet sokkal rosszabb az addig kommunikáltnál. Leginkább a hatóságokat hibáztatták, hiszen azok érezhetően nem tettek meg mindent a terjedés megállításáért, de az emberek veszélyérzetének elaltatásában a szeptember közepéig a vírus veszélytelenségéről legalább napi egy cikket közlő sajtótermékek is fontos részt vállaltak.
A Közegészségügyi Bizottság máshogyan látta: ők a háborút és a jegyrendszert okolták, hiszen a nők egy része ételért állt sorba, mások az élelmiszerjegyeket osztó bizottságokban ültek, az úrinők közül sokan pedig a jótékony nőegyletek képviselőiként fogadták a pályaudvarokon napi tíz-tizenkét katonavonattal hazatérőket, így mindannyian könnyűszerrel elkaphatták a betegséget, valamint továbbadhatták azt másoknak.
A BBC History vonatkozó cikke szerint mindemellett a folyóvízzel is gondok voltak, hiszen a borogatáshoz és hűtőfürdőhöz nélkülözhetetlen vezetékes vizet a csőrendszer rossz állapota miatt éjszakára egyszerűen központilag elzárták, így a hatóságok egyetlen védekezési módként mindössze a nappal begyűjtött víz felmelegítését, valamint az azzal történő kézmosást tudták ajánlani.
A Közegészségügyi Bizottság járványbizottsággá alakult, a polgármester a miniszterelnöktől kapott teljhatalmának köszönhetően pedig korlátozásokat vezetett be, noha
a misék tartásának felfüggesztésére, illetve a kávéházak, színházak és mulatók teljes bezárására így sem került sor,
elsősorban amiatt, hogy a kávéházak és vendéglők a közétkeztetés fontos részét képezték, a szórakozóhelyek vezetői pedig túl erős befolyásoló erővel bírtak a különböző végrehajtó bizottságokban.
Október végétől a kórházak és a lakosság újra elérhette a fertőtlenítő hatással is bíró kálium- és nátronszappanokat, a nyilvános telefonkészülékek kagylóira pedig egyszer használatos selyempapírt erősítettek, ezzel fékezve a vírus terjedését. Az embereket minden fronton, így röplapokon és az újságokban is arra kérték, hogy csak igen indokolt esetben használják a tömegközlekedési eszközöket, sőt, limitálták az egy villamosra felszálló emberek számát, de még azt is, hogy az utazók a kocsik mely részén állhatnak.
A helyzetet az október 28-án indult, a háború elhúzódása miatt elégedetlenkedő katonák és fővárosiak által kirobbantott őszirózsás forradalom tovább rontotta, hiszen a felkelők kordában
tartására a teljes budapesti rendőri állományra szükség volt, sőt, a miniszterelnöki posztot betöltő gróf Károlyi Mihály letett a mulatók, színházak, vendéglők és kávéházak bezáratásáról, illetve október 31-én a
korábbi zárórákat is eltörölte, remélve, hogy a lakosság ettől nyugodtabbá válik majd.
A járvány terjedésének lassulásával indokolt intézkedéscsomag persze csak olaj volt a tűzre, bár az októberi esetszám (21479) novemberre kevesebb, mint felére (9149) csökkent, a halálozási arány azonban előbb nyolcról kilenc százalékra nőtt, majd december első felében tíz százalékon tetőzött, miután a háború lezárását követően hazatérő katonák és menekültek újabb lendületet adtak a vírusnak.
December közepén aztán megtörtént az elképzelhetetlen: az új megbetegedések száma hirtelen csökkenni kezdett. Épp a legjobbkor, hiszen a Járványbizottság ekkorra teljesen szétesett, a szakértők pedig úgy gondolták, képtelenség hasznos rendeleteket hozni,
az egyetlen járható út tehát megvárni, míg mindenki átesik a spanyolnáthán, remélve, hogy a következő hónapok minél kevesebb áldozatot hoznak majd.
Új magyar ünnepeket vezettek be
Száz éve, 1918. november 16-án szimbolikus külsőségek között kiáltották ki a köztársaságot a Parlament előtti téren. Egy évre rá Horthy Nemzeti Hadserege bevonulásakor szándékosan visszájára fordították a jelképes üzeneteket.
A többek közt Ady Endrét, Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapátot, illetve Kaffka Margitot és gyermekét is elragadó járvány terjedése 1919 februárjában hirtelen megállt, és csak
egy év után, 1920 januárjában tűnt fel újra, akkor azonban a főváros már jóval eredményesebben vette fel vele a harcot:
az otthonukban pihenő betegek ajtaját piros papírlappal jelölték meg, a vendéglőknek kötelező kézmosási lehetőséget kellett biztosítaniuk, betiltották a tömegrendezvényeket és
gyűléseket, a két előadás közt egyórás szellőztetési szünetre kötelezett mozik előadásszámát csökkentették, a nézők pedig csak minden második ülőhelyre vásárolhattak jegyet.
Az élelmiszerjegy-rendszer továbbra is működött, így a burgonyára és kenyérre való várakozás során minden bizonnyal sokan betegedtek meg, számuk azonban távolról nem közelítette meg az
1918-1919 fordulóján regisztrált adatokat, melyek ma is ismeretlenek, így száz évvel a történtek után sincsenek pontos számaink arról, hány emberéletet követelt az 1918 nyarától 1920
tavaszáig három hullámban pusztító spanyolnátha, de jó eséllyel egyedül Budapesten tízezrek estek az áldozatául.
A kór a következő évtizedekben - egészen 1957-ig - még újra és újra okozott kisebb-nagyobb járványokat, de az a fertőzésen egyszer már átesett emberek szerzett immunitásának, illetve a
penicillin elterjedésének köszönhetően többé nem öltött újra igazán nagy méreteket.
Cikkünk második részében a vírus megállításában oroszlánrészt vállaló fővárosi intézményeket mutatjuk majd be.
A cikk a
Politikatörténeti Intézet, az Egyperces Történelem, a Múlt-kor, az Arcanum Digitális Tudománytár most ingyenesen elérhető
archívuma, a Hadszíntér és Hátország, illetve Géra Eleonóra A spanyolnátha Budapesten (Budapesti Negyed 64., p. 208-234) című tanulmánya nélkül nem
jöhetett volna létre.
