7 év működés, összesen több, mint 100 tag és 70 gyakorlati, illetve elméleti kurzus, 6 tudományos kutatóprojekt, 5 Atomvita és számtalan nagyelőadás, 2 konferencia és lassan 2 Nyári Egyetemmel a hátunk mögött büszkén jelentjük be, hogy az Oktatási Hivatal a Joghallgatók Önképző Szervezetét deklaratív hatállyal, 2016. október 28-ra visszamenőleg szakkollégiumnak minősítette

- osztotta meg Facebookon a JÖSz, a diákszervezet, amelynek a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár is aktív tagja.

"A Joghallgatók Önképző Szervezete (továbbiakban: JÖSz) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának legifjabb jogszakmai szervezete. 2012. februárjában határozta el magát egy csoport elsős joghallgató arra, hogy túllépvén a tantervben lefektetett szigorú határon egymást segítve, önképzéssel bővítik tovább ismereteiket" - írja honlapi bemutatkozásában a szakmai szervezet.

Orbán Gáspár: Aki belép, annak a térde megremeg. De nem tőlünk, hanem Jézustól

Most először beszélt a világi sajtónak a Felház nevű keresztény mozgalom három vezetője, akik között ott van Orbán Viktor fia is. Azt mondják, nem apostolnak vagy prófétának tartják magukat, hanem tanítványnak. Az is kiderül, szerintük hogyan képes Jézus rákot és meddőséget gyógyítani, rajtuk keresztül.

Az alapítók között volt Orbán Gáspár is, erről így írtunk akkor, amikor a miniszterelnöki fiú Felház nevű keresztény mozgalmát mutattuk be: "korábban tanulmányai mellett hallgatótársaival megszervezte a Jogászok Önképző Szervezetét, miután rövid tagság után kilépett a Fidesz-alapítók szakkolégiumából, a Bibóból. A JÖSz beszélgetéseket, vitákat szervezett: Gáspár egyik egyetemista társa mesélte, nagyon megmaradt benne, hogy azon tanakodtak, kit hívhatnának meg egy rendezvényre, mire Gáspár bedobta, hogy Lázár Jánost. Néhány telefon és egy kis győzködés után meg is jelent a miniszter, és vitatkozott az egyetemen Paks II-ről Jávor Benedekkel, a Párbeszéd EP-képviselőjével".

Tehát Orbán Gáspár abban a szakkollégiumban kezdte, amelynek édesapja, és sok más Fidesz-alapító is tagja volt, azonban gyorsan kilépett.

Úgy látszik, az Orbán családban nagyon népszerűek a szakkollégiumok, ugyanis nem csak apa és fia, hanem a csald legidősebb lánygyermeke, a Orbán Ráhel is feltűnt egy szakkollégium alapítása környékén. Orbán Ráhel a Budapesti Corvinus Egyetemen 2008-ban alapított Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága (FAKT) egyik első évfolyamában végzett, sőt, még a szakdolgozatával nyert pénzjutalmat is a FAKT-nak ajánlotta fel.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!