Előző nap szakított a két tini. A fiú másnap virágcsokorral próbálta visszahódítani a lányt, de a közeledésből vita lett. A lány életéért 50 percig küzdöttek a járdán.


Halálra késelt egy 15 éves lányt egy tinédzser fiú szerda reggel Londonban, írja a Daily Mail. A vita akkor alakult ki köztük, amikor az iskolába tartó lány visszautasította a 17 éves fiú közeledését, aki virágcsokrot is szeretett volna neki adni.

A fiatalok között vita alakult, majd leszálltak a 60-as számú buszról a Whitgift bevásárlóközpont előtti megállóban. A fiú itt rántott elő egy machetét – más szemtanúk szerint egy kardot –, amivel végzett a zöld iskolai egyenruhát viselő lánnyal.

A rendőrség 9 óra 45 perckor fogta el a késelőt nem messze a gyilkosság helyszínétől, New Addingtonban.

Az egyik szemtanú szerint a fiú akkor rántotta elő a kést, amikor a lány azt mondta neki, hogy nem akar vele tovább járni. Állítása szerint a megállóban 7-8 gyerek szállt le, köztük a vitázó tinédzserek. A szemtanú szerint a vitából kiderült, hogy a lány előző nap szakított a fiúval. Miután a fiú rátámadt a lányra, a forgalmas környékről minden ember elmenekült, csak a sofőr és egy nő maradtak a haldokló tinédzserrel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!