Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Szájer József a Fidesz európai parlamenti képviselőjét péntek este egy rendőrségi rajtaütés során tetten érték, miközben az ereszcsatornán mászva menekült, egy, a Covid-szabályokat megszegve rendezett, 25 fős brüsszeli meleg-orgiáról. Szájer táskájában ecstasytablettákat is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte.

Most kiderült, hogy két másik diplomáciai mentességet élvező résztvevője is volt a brüsseli szexpartinak - írta meg a Brussels Time.

A lap két monogramot is közölt: az 1977-ben született D.O.-ét és az 1987-ben született P. B.-t.

Az orgiának helyet adó lakásban a rendőrök mindenkit igazoltattak, a két másik diplomata is, épp úgy, ahogy Szájer József, mentelmi jogára hivatkozott.

hirdetés

A cikk szerint a szexparti minden résztvevője 250 eurós bírságot kapott, amiért megsértette a koronavírus miatt hozott korlátozó szabályokat. A rendőrség kábítószert is talált a helyszínen.

Az eljárás folyamatban van, tette hozzá az ügyész. Mivel a büntetőeljárást csak azután lehet megkezdeni, hogy felfüggesztik az érintettek mentelmi jogát.



hirdetés