Simonka György ma már távol marad az országos közélettől, de azt mondja, őt és a családját nagyon megviselte az ellene folyó bírósági eljárás.


Az alig 400 fős Pusztaottlaka szafariparkjában, valamint a falu egyik alpolgármestereként dolgozik Simonka György egykori fideszes országgyűlési képviselő, akit 1,4 milliárd forintos költségvetési csalással vádolnak uniós pénzek elsikkasztása miatt.

A Blikk a pusztaottlakai szafariparkban kereste fel a korrupcióval vádolt Simonka Györgyöt, aki

Az egykori fideszes országgyűlési képviselő a lapnak azt mondta, habár a büntetőügye folyamatban van, közben azért dolgoznia is kell.

„Hétközben a szafari ügyeit intézem, rendelem a takarmányt, gondoskodom állatorvosról, szombaton pedig jövök és fogadom a vendégeket. Már tavaly is így volt az egész szezonban” – tette hozzá Simonka, aki egyébként korábban háromszor is polgármester volt Pusztaottlakán, most pedig ő az egyik alpolgármester.

„Az egy tévedés, hogy a parkot én vagy a családom visszük! A jegyet az önkormányzat állítja ki, hozzájuk megy a pénz, én pedig az önkormányzat alkalmazottjaként dolgozom itt. Kizárólag a büfét és a park honlapját üzemelteti a Mentor Menedzsment Kft., az unokahúgom cége, ő sajnos szintén vádlott lett az ügyemben” – mondta Simonka.

A korrupcióval vádolt egykori fideszes országgyűlési képviselő állítja, koncepciós eljárás áldozata lett, és a baloldalt sejti a háttérben.

„Ez az ügy tönkretette a családunkat, benne egyenként mindenki életét. Szabályosan belebetegedtünk, nyugtatókon éltünk. Nyolc és fél évet kért rám az ügyészség, én pedig attól rettegtem, hogy így is ítél majd a bíróság. De ártatlan vagyok, és már látom, hogy hamis bizonyítékokat kreáltak” – mondta Simonka, aki teljesen visszavonult az országos politikától.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!