Egy, a Blikk birtokába jutott videófelvétel szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozó tanár iskolaidőben meglophatta egyik diákját. A videó egy felirattal kezdődik, tartalma a következő:


Egy nyolcadikos osztály elhatározta, hogy elhelyeznek egy rejtett kamerát, hogy megtudják, mégis hova tűnik el a pénzük. A felvételen a testnevelés tanár látható.

Ezután azt látni, hogy egy férfi az üres teremben járkál, majd turkálni kezd a gyerekek holmijai között, valamit zsebre tesz, majd sietősen távozik az osztályból. A Blikknek a levél írója azt állította, hogy a testnevelő tanárnak nem ez volt az első ilyen jellegű cselekedete, sőt, a szertárban dohányzik és alkoholt fogyaszt.

A rendőrség azt írta, hogy állampolgári bejelentés alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Az esetről készült felvétel a Blikk oldalán megnézhető.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!