Így már lélekben is le tudja zárni kapcsolatát egykori párjával.


A 2018-as születésű holland sportló, Next Diamond eljegyzési ajándék volt, az amerikai edző nem sokkal a ló ajándékozása után meg is kérte Zsófi kezét. Azonban a pár májusban szakított, Zsófi szerint a férfi agresszív viselkedése miatt.

Így aztán nem lehet csodálkozni azon az információn, amit a Blikk lovaskörökből megtudott, hogy

Az ismeretlen informátor így kommentálta a történteket: „A lovak nagyon érzékeny állatok, és bár Next Diamonds egy gyönyörű, jól nevelt, emberekkel és gyerekekkel is jól kijövő állat, Zsófit minden egyes alkalommal, amikor találkozott vele, emlékeztette a Shane-nel való kapcsolatára, amelyről mindenki tudja, hogy csúnyán ért véget. Nem akarta a tulajdonában tudni ezt a mementót.

Zsófi nem kívánt nyilatkozni, ám az interneten még mindig megtalálható hirdetéséből kiderül, hogy

Az akkor ötéves jószág „korának megfelelő szinten versenyzik, nagyon jófejű, készséges, megbízható”, és a hirdetés szerint amatőr és profi is sikeres lehet vele.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!