Korábban mi is írtunk róla, hogy a Hír TV csütörtök esti, Háttérkép című műsorában Bayer Zsolt publicista és Bogár László a közgazdász a Szájer-ügy tanulságait beszélték végig, amikor Bayer - mintegy mellékesen - érdekes információt osztott meg a nézőkkel.

„Hadd mondjak el egy történetet nektek (Bogár László és Boros Imre - a szerk.), név nélkül. Egykor volt barátunk, harcostársunk egy 12 órás autóúton félve, rettegve, dadogva, majdhogynem sírva vallotta meg nekem, hogy ő homokos. 12 órára volt szükség, hogy ezt be merje nekem vallani, 20 évvel ezelőtt. [...] Ugyanez az ember két év múlva a legkisebb skrupulus, fenntartás és zavar nélkül, röhögve mesélte, hogy ő azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésére állnak. Két évre volt szükség ehhez”

- mesélte a műsorban Bayer, aki ezzel azt szerette volna példázni, hogy - ahogy fogalmaz - „az elfajzás bármely formája, az biztos, hogy egy lefelé tartó spirál”. Ezzel egyébként az általában a szélsőjobboldalra jellemző retorikával össze is mosta a homoszexualitást a pedofíliával, mintha egyazon aberráció két különböző fokáról lenne szó.

A műsor ezen részét szemléző 444 egykori fideszes politikusról beszélt, amit Bayer a blogjára tartogatott stílusában "igazított helyre" Szily Lászlónak címzett bejegyzésével:

hirdetés

„Na, te fasz, figyelj erősen: nem beszéltem fideszes politikusról. Egy régi barátról beszéltem. És te kurvára nem akarod tudni, hogy ki is az illető...”

Bár tény, hogy a műsorvezető a két, ugyanazon politikai oldalon álló beszélgetőpartnernek régi "harcostársnak" írta le a történetben szereplő egykori barátot.

A kiigazítás ellenére Szabó Tímea, a Párbeszéd párt frakcióvezetője és társelnöke feljelentést tesz az ügyben, mert állítása szerint

„hogy ilyen szinten eltűrjék a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményt, a legkiszolgáltatottabbak ocsmány bántalmazását, az több mint vérlázító”.

Ahogy a politikus fogalmaz: „Ezek papolnak családról, kereszténységről és konzervatív értékekről? A pokol tüzén fogjátok mindannyian végezni! Előtte viszont gondoskodunk róla, hogy börtönbe menjetek.”

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.



hirdetés