Mindössze három hét alatt sikerült az országváltás, immár hivatalosan is a magyar színeket képviseli.
Elég gyorsan elintézték, nem erre számítottunk. Nagy segítség, hogy így már csak az úszásra kell koncentrálnom.
Aggódott, hogy nem sikerül?
Az eszembe sem jutott, hogy gond lehet, mert mindenre odafigyeltünk. Biztos voltam abban, hogy kedvező döntés születik majd, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan meg is hozzák majd.
Ki kezdeményezte a váltást?
Én akartam magyar úszó lenni.
Elsősorban érzelmi döntés volt. Édesapám magyar, én magyar állampolgár is vagyok, megbeszéltük a családdal, hogy ezt szeretném.
Mindig is így tervezte?
Amióta komolyan veszem az úszást, ezt akartam. Örülök, hogy eljöttem Győrbe, itt került a kirakós minden darabja a helyére. Jól sikerült a beilleszkedés, aztán a versenyek is, tényleg minden tökéletesen alakult.
Többet keres Magyarországon, mint korábban Szerbiában?
Anyagilag nincs nagy különbség, sőt. Szerbiában már életjáradék jár egy Eb-érem után is. Ott messze nem akkora a konkurencia, mint Magyarországon. Szerbként a világversenyeken való indulásomat nem nagyon veszélyeztette senki, így viszonylag biztos életjáradékról mondtam le. Ellenben immár magyarként pont a kedvenc úszásnememben, a pillangón Milák Kristóffal, Cseh Lacival, a világelittel kell felvegyem a versenyt már az indulási jogért is, mivel hiába a sok klasszis, egy-egy versenyszámban csak két magyar állhat rajtkőre.
Úgyhogy nem a pénz miatt váltottam, lettem magyar válogatott úszó, hanem azért, mert magyar vagyok.
Mi motiválja, ha nem a pénz?
Úszóként nem az érdekel elsősorban, hogy hol, mennyit fizetnek, hanem az, hogy hol tudom a legjobbat nyújtani, a legtöbbet kihozni magamból. Ha csak a pénz számítana, nem úsznék, más sportágat választottam volna. Szeretek úszni és jobb úszó akarok lenni, ez motivál.
Lehetett volna a világverő szerb vízilabda-válogatott tagja is, hiszen korábban próbálkozott ezzel a sportággal is.
Az csak egy rövid kitérő volt. Még 14 éves koromban a többieket követve kerültem a vízilabdába. Jól éreztem magam, jó volt a társaság is, de hiányzott a versenyzés. Végül visszamentem inkább úszni, mert azt sokkal jobban szerettem.
Mi a legnagyobb különbség úszásügyben Magyarország és Szerbia között?
A feltételrendszer, ami Zentán van, az arra alkalmas, hogy a gyerekek megtanuljanak úszni. Ha valaki rendesen akarja ezt csinálni, profivá akar válni, akkor olyan körülményekre van szükség, mint ami itt van Győrben.
Erre Szerbiában nincs lehetőség?
Olyan uszoda, edzésmódszerek, edzőpartnerek nincsenek, mint itt.
Hogyan lett önből profi úszó?
Zentán kezdtem hét éves koromban, akkor még csak úszkáltam. Aztán ahogy fejlődtem, úgy voltam vele, hogyha csinálok valamit, azt szeretném rendesen csinálni. Menet közben rá kellett jönnöm, hogy nekem nem fekszik a hosszútávúszás. Ahhoz viszont, hogy sprintben fejlődjek, hiányzott Szerbiában valami, amit Győrben megtaláltam. Egy sprinter csapat és egy jó edző. Megtaláltam az embereket, akik tudnak segíteni abban, hogy jobb úszóvá váljak.
Két-három évvel ezelőtt nem így néztem ki, nem ilyen úszó voltam. Amióta itt vagyok gyorsan javulnak az eredmények.
Mivel telik egy átlagos napja?
Az edzőmnél, Petrov Ivánnál lakom, reggel egy edzéssel kezdünk, aztán pihenő és ebéd jön, majd délután újra tréning. Ha van egy kis szabadidőm, akkor egy-két napra hazamegyek, meglátogatom a szüleimet. Az úszásban, főleg a sprintúszásban nem szabad túl sokat kihagyni. Tudom, nem túl érdekes az életem, de megszoktam és megszerettem. A profi atléták életét a saját sportága tölti ki.
Július 12-én kezdődik a kvandzsui világbajnokság, amelyen 100 pillangón már magyar versenyzőként vehet részt. Ott mi lesz a cél?
Természetesen már csak a vébére koncentrálok, szeretnék folyamatosan javítani az időmön. Ha ez sikerül, akkor jó úton járunk.
Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI
