A napokban kezdődik a Szabó Győző azonos című regénye alapján készülő Toxikoma című film forgatása, Herendi Gábor rendezésében készül - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel. A produkcióban a Szabó Győzőt a mostanában aktivista-rapperként tevékenykedő Molnár Áron, Csernus Imre pszichiátert Bányai Kelemen Barna alakítja.

Illés Gabriella, a film egyik producere elmondta, hogy az eredeti regényt kiindulópontként használták.

Az alkotók végül abban állapodtak meg, hogy "egy Whiplash vagy Good Will Hunting-szerű buddy történetet kell elmesélnünk a két hős, a drogos alfahím és az Istent játszó pszichiáter egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról

- mondta.

Szabó Győző Toxikoma című regénye különösen közel áll hozzám, hiszen a heroinizmusáról szóló személyes történetében magam is érintett vagyok

- idézte a Filmalap közleménye Herendi Gábort, aki elmondta, hogy a Valami Amerika forgatása előtt Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház akkori igazgatója, ahhoz a feltételhez kötötte Szabó Győző filmbeli szereplését, ha hajlandó bevonulni és alávetni magát az elvonókúrának.

Személyesen konzultáltam dr. Csernus Imrével, hogy vajon Győző egy ilyen megpróbáltatás után, hogy tud majd dolgozni. Dr. Csernus megnyugtatott, hogy Győzőnek a munka egyenlő lesz a gyógyulással, nyugodtan bízzak benne. Így is tettem

Szabó Győző elmondta, hogy a film a Csernussal terápia alatt kialakult kapcsolat fejlődését mutatja be. A színész megjegyezte, örül, hogy Molnár Áron játssza a filmben, mivel nagyon hasonlít fiatalkori önmagára.

A Filmalap támogatásával készülő Toxikomát a tervek szerint 2020 novemberében mutatják be a magyar mozik a Vertigo Média forgalmazásában.

Film készül Szabó Győző drogos időszakáról

Molnár Áron alakítja benne a színészt.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!