Ahogy azt korábban megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök jó két héttel ezelőtt, a szokásos pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy augusztus 1-jétől mindenki számára elérhető teszik a harmadik oltást. Közben az is kiderült, hogy az iskoláknak még a tanév kezdete előtt oltási napokat szerveznek, mégpedig augusztus utolsó két napján.


A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerdán este közleményt juttatott el szerkesztőségükhöz, melyben azt sérelmezik, hogy

a kormány az iskolák nyakába varrná az oltások beadásának megszervezését, miközben a pedagógusok nagy része jelenleg rendes éves szabadságát tölti.

A PDSZ úgy tudja, a tankerületeknek kell megküldeni az oltást igénylők számát, és az iskoláknak javaslatot kell tenniük arra, hogy az iskolában melyik legyen az oltónap. Szerintük ezzel az a baj, hogy a szabadságukat töltő pedagógusok az ide vonatkozó törvény alapján nem kötelesek rendelkezésre állni a szabadságuk alatt, és ennek megfelelően a munkahelyi e-maileket sem kell rendszeresen olvasniuk.

A PDSZ azt írja, több jelzést is kaptak tanároktól arról, hogy tőlük várják el, mérjék fel, hányan élnének az oltás lehetőségével. A PDSZ közleménye szerint ezzel együtt nem arról van szó, hogy a magyar pedagógusoknak ne lenne fontos a minél biztonságosabb tanévkezdés.

Az oltások előkészítése viszont nem oktatási feladat, és mint ilyen alapvetően nem az iskolák dolga

- írják.

Szerintük, ha valamilyen okból mégsem lehet megoldani az oltások megszervezését a szabadságon lévő pedagógusok visszarendelése nélkül, akkor a szabadságokat később kell kiadni. Ez viszont a szeptemberi iskolakezdés miatt okozhat nehézséget. A PDSZ ezért levélben fordult Orbán Viktorhoz és az illetékes minisztériumokhoz, amelyben azt kérik, az oltások előkészítését ne hárítsák az iskolákra.

Az oltásról szóló értesítés nem minősül kivételesen fontos gazdasági érdeknek vagy az oktatási intézmény működését közvetlenül és súlyosan érintő oknak, mivel az iskola csak az oltás helyszínéül szolgál legfeljebb, az oltások beadásának a működéséhez semmi köze, következésképpen erre hivatkozva eleve nem lehet a munkavállalót szabadságról visszarendelni

- írja a miniszterelnöknek és minisztériumoknak küldött levelében a szakszervezet.

A PDSZ szerint az oltások szervezésének iskolákra hárítása adatvédelmi aggályokat is felvet. Az iskolának ugyanis semmi köze ahhoz, ki van beoltva, illetve ki igényelt oltást, ugyanis nem írja elő semmilyen jogszabály a védettséget az iskolák látogatásának előfeltételeként.

Tegnap Balkányi László belgyógyász, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) volt munkatársa beszélt arról, hogy az országos tiszti főorvos, Müller Cecília által a háziorvosoknak megküldött ajánlás, amely a harmadik oltásokkal kapcsolatos protokollra vonatkozik, "szakmailag az oltó kollégáknak használhatatlan".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!