Az utolsó pillanatban jelent meg a kormány jelentése, mely beismeri: gyenge volt a magyar gazdaság idei teljesítménye


A középtávú, jelen esetben a 2023-2027-es évre vonatkozó előrejelzést a törvények szerint az év végéig kell a tárcának közölnie, ezt idén is a legutolsó pillanatban, 30-án sikerült megtennie, nem először. Mivel elég lesújtó képet ad a magyar gazdaságról és a kormány gazdaságpolitikájáról, a HVG szerint talán érthető volt, hogy olyan időpontot választottak a közzétételre, amikor viszonylag kis figyelmet kap egy ilyen közlés.

Ugyanis a számok azt mutatják, hogy

Ezen túl 5,9 százalékos lett az államháztartási hiány. Ez közel kétszerese ez eredeti, 3,9 százalékos tervnek, de még a minisztérium utolsó 5,2 százalékos előrejelzésénél is lényegesen magasabb.

A bruttó bértömeg 14,5 százalékkal nőtt. Vagyis 3,3 százalékkal esett vissza az egy keresőre jutó nettó reálbér. Ennek következtében 2 százalékkal csökkent a háztartások fogyasztása. 0,4 százalékkal nőtt az export, és 4,8 százalékkal esett vissza az import, ami a belső fogyasztás visszaesésén túl az energiaárak csökkenésével és a forint erősödésével is magyarázható.

Az, hogy a hiány miért szállt el ilyen brutálisan, több okra vezethető vissza. A legfontosabb, az, hogy a vártnál 320 milliárd forinttal kevesebb adót fizettek be a társaságok, továbbá 1137 milliárd forinttal kisebb volt a fogyasztáshoz kapcsolt adóbevétel (leginkább áfa). Ez az adat kemény lecke a kormány számára, mivel

S ha ez mind nem elég, a várt EU-s támogatások is tartósan elmaradtak: az EU-tól 400 milliárd forinttal kevesebb érkezett a költségvetésbe.

Az ezermilliárdos bevételkiesés szinte teljes beruházási stopot hozott és a meglévő pályázatok kifizetésének lassulását is hozta. Mindezek ellenére érkezett uniós pénz idén is, a földalapú támogatások rendre megérkeztek, tehát a földesurak és a gazdák örülhettek idén is, ráadásul jövőre a források részleges feloldása okot adhat egy optimistább előrejelzésre is.

2024-re 3,6 százalékos növekedéssel számol a kormány, ami a következő évekre a 4,3-4,5-ös sávba nőhet.

az átlagosan 5,2 százalékosok infláció mellett, ami a számítások szerint csak 2025-re csökken le a 3 százalékos szint közelébe. A fogyasztás újbóli n9vekedésével számolva 11 ezer milliárd forintot vár a PM a fogyasztási jellegű adókból, ami kétezer milliárddal több az idei tényadatnál.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!