A hétfőn elhunyt Csukás István neve is szerepel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közelmúltban közzétett szerződéslistáján. A dokumentum szerint a közmédia a Süsü a Sárkány III. című bábfilmsorozat forgatókönyvének megírásáról és felhasználási jogairól kötött szerződést a népszerű meseíróval 26 millió forint értékben - írta meg a G7.

A lap szerint nem volt titok, hogy újabb Süsü-folytatás készül, a Kossuth-díjas költő, író több interjúban is beszélt erről korábban. Csukás István a Borsnak már tavaly januárban azt mondta, hogy az epizódok vázlata kész, a költségvetés összeállt, és akkor azt ígérte, hogy év végére el is készülhet a mű.

"Legszentebb dolog a barátság" - leghíresebb karaktereivel emlékezünk Csukás Istvánra

Hat mesefigura, akik közül legalább egy biztosan meghatározta sokunk gyermekkorát.

Bár ekkor elvileg még nem volt szerződése a közmédiával - a megállapodás ugyanis csak júliusban lépett hatályba - , Csukás István így is befejezte a forgatókönyvet decemberre - írja a lap. Eredetileg csak egy háromrészes sorozatot emlegettek, néhány nappal karácsony előtt azonban a szerző már azt nyilatkozta - szintén a Borsnak -, hogy

a Süsüke világot lát című bábfilmsorozathoz 13 epizódot írt, és a 600 oldalas (gépelt) forgatókönyvet le is adta az MTVA-ban.

A G7 a közmédiánál érdeklődött arról, hogy mi a helyzet a forgatókönyvvel, illetve mikor kerülhetnek műsorra az új részek, de nem válaszoltak a kérdéseikre.

Kiemelt kép: MTI/MTVA Zih Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!