Keményebb büntetést kaptak az egykori magas beosztású rendőrtisztek, mint maga az elsőrendű vádlott.


A bíróság tizennégy vádlott esetében hozott ítéletet, közülük nyolcan volt rendőrök, hatan polgári személyek.

Az ügyben tizenegy éve kezdődött vizsgálat a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján. Az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, míg az indokolás - a minősített adatok védelme érdekében - zárt ajtók mögött hangzott el.

A vádirat szerint a vendéglátásban nagy befolyásra szert tett Vizoviczki László rendszeresen lefizetett rendőröket és más hatósági dolgozókat azért, hogy üzletei zavartalanul működhessenek, előre értesüljön az ellenőrzésekről. A korrumpált emberek rendre vegzálták a volt nagyvállalkozó konkurenciáját.

A csütörtöki ítélethirdetésben érintett vádlottak közül korábban többen letartóztatásban voltak, illetve különféle bűnügyi felügyelet alatt álltak, jelenleg azonban mindegyikük szabadlábon van, korlátozások nélkül, közülük mindössze ketten jelentek meg a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyben 66 000 oldalnyi peranyag keletkezett, 300 tanút hallgattak ki, valamint 210 órányi hang- és képfelvételt játszottak le.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én emelt vádat V. L. és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, ahol az I., a X., a XI., a XV., a XVII., a XVIII., a XIX. és a XX. rendű terheltekről már 2020 júniusában ügydöntő határozatot hoztak. Ők beismerték bűnösségüket és lemondtak a bizonyításról. Velük szemben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa - a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának másodfokú határozatával - már korábban jogerősen befejezte az eljárást.

A Fővárosi Törvényszéken 2015. január 14-én kezdődött tárgyalássorozatban az első 87 tárgyalási napot követően - az eljáró tanács elnökének betegsége miatt - elölről kellett kezdeni az eljárást, amelyben 2019. november 5-e óta a bíróság 240 tárgyalási napot tűzött ki. Ezek közül azonban a koronavírus-járvány és egyéb egészségügyi okok miatt 77, egy teljes tárgyalási évnyi tárgyalás elmaradt. Az elölről kezdett eljárásban megtartott tárgyalások száma tehát 163.

A több mint 66 000 oldalt kitevő peranyag része a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során keletkezett több mint 47 000 bizonyíték. Az összesen körülbelül 210 órányi hang- és képfelvétel lejátszása, valamint az sms-ek felolvasása az eljárásban 38 tárgyalási napot vett igénybe - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A mintegy 300 tanú kihallgatása és vallomásaik felolvasása 100 tárgyalási napon keresztül tartott. A "koronatanú" kihallgatása - akinek nyomozati vallomása körülbelül 2000 oldal - az első eljárásban 28, az elölről kezdett eljárásban 10, összesen tehát 38 tárgyalási napot vett igénybe. Volt olyan vádlott, aki 7 tárgyalási napon keresztül tett vallomást.

Az ügyben 66 orvos-, adó- és könyv-, fegyver-, informatikai, közgazdász- és nyelvészszakértői, illetve szaktanácsadói véleményt, jelentést szerzett be a bíróság.

Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyének tárgyalása 2015. január 14-én a Debreceni Törvényszéken kezdődött el. A vádlottak többsége civil volt, de rendőr, tűzoltó, pénzügyőr is akadt közöttük, ezért katonai tanács előtt folyt a per.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én jelentette be, hogy vádat emelt a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben: a bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33, a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlottal szemben.

A két vádirat alapján 331 bűncselekmény elkövetése róható a vádlottak terhére. A vádlottak között hét korábbi rendőr, köztük öt volt vezető beosztású rendőrtiszt, korábbi tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő is volt - írták korábban.

A költségvetési csalás miatt indult büntetőper 2014 novemberében kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Vizoviczki László az 1990-es években prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások révén vált ismertté a budapesti éjszakában, majd ismeretlen forrásból vendéglátóipari tevékenységbe fogott. Az illegális jövedelem növeléséért cégei megtévesztették az adóhatóságot, nem tettek eleget számlaadási kötelezettségüknek, rossz minőségű terméket hoztak forgalomba, illetve irreálisan magas árakkal dolgoztak.

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a rendszer hatékony működtetéséért ügyvédi segítséggel több tucat cégből álló gazdasági szervezetet hozott létre, továbbá jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is.

A korrupt rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, vagy ha mégis, akkor előre értesítsék megbízójukat. Továbbá igyekeztek elérni, hogy legyenek ellenőrzések a konkurens szórakozóhelyeken, esetenként közreműködtek a fizetni nem akaró vendégek tartozásainak behajtásában. A korrupt rendőrök dolga volt az is, hogy megpróbálják lebeszélni a feljelentés megtételéről a megkárosított külföldi vendégeket, ha pedig ez nem sikerült, a megtett feljelentést eltüntették.

A másik ügyben 2020. december 21-én született jogerős ítélet: hivatali vesztegetés, minősített adatokkal visszaélés és más bűncselekmények miatt hét és fél év fegyházbüntetést szabott ki a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa Vizoviczki Lászlóra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!