Súlyos sérüléseket szenvedett a londoni Tate Modern múzeum kilátóteraszáról ledobott kisfiú a bűncselekmény gyanúsítottjának keddi bírósági meghallgatásán elhangzott tájékoztatás szerint.

Az ügyészek a meghallgatáson arról tájékoztatták a bíróságot, hogy hatéves áldozat gerinc-, láb- és kartörést szenvedett, súlyos vérzés alakult ki az agyában.

A francia kisfiút vasárnap délután dobták le a világhírű múzeum 10 emelet magasan lévő kilátóteraszáról, öt emeletet zuhant. A londoni rendőrség tájékoztatása szerint a gyerek állapota válságos, de stabil.

Skizofrén és félelmetesen okos a fiú, aki ledobott egy gyereket a Tate Modern teraszáról

Ápolója szerint két támogató személy nélkül nem hagyhatta volna el az otthont, ahol él.

A 17 éves vélelmezett elkövetőt, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak, vizsgálati fogságba helyezték, csütörtökön áll újra az igazságszolgáltatás elé, akkor már a londoni központi büntetőbíróságon kell megjelennie. Kedden a fiatalkorúak bíróságán hallgatták meg London Bromley nevű kerületében, de a nevén kívül nem mondott semmit, indítékai továbbra is ismeretlenek. Személyazonossága a kiskorúakra vonatkozó törvényi előírások értelmében nem hozható nyilvánosságra.

A Tate Modern az Egyesült Királyság legnépszerűbb turistalátványossága, tavaly 5,9 millióan keresték fel. 2000-ben nyílt meg a Temze partján egy régi erőmű épületében, a kilátóteraszt 2016-ban adták át egy bővítés keretében.

A francia kisfiú a szüleivel vakáción volt Londonban.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Daniel Sorabji / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!