A Tények műsorvezetőjét már meg is műtötték.


Súlyos baleset érte az utcán Marsi Anikót. A Blikk szerint a Tények híradósának eltört a combcsontja. Marsi Anikót azonnal megműtötték, most a siófoki kórházban lábadozik.

Férje, Palik László Dominikán forgatja az Exatlon Hungaryt, addig fiaikra, Vilmosra és Vincére a nagyszülők vigyáznak.

– Az iskolába menet – ahogy úton voltam összeszedni a fiaimat és egy másik anyukával beszélgettem éppen –, elmerülve egy beszélgetésben elbotlottam egy járdaelemben, amit nem vettem észre, így elestem. Az esés következtében, közvetlenül a térdem felett kettétört a combcsontom – mondta a Blikknek Marsi.

A híradós még fekszik, de a varratok kiszedése után is hetekig mankóval lesz kénytelen járni.

Palik László ezt mondta a Blikknek: – Ez a néhány nap, az igazat megvallva, nem esett jól. Ezt a dolgot most szívesen kihagytam volna, ha rajtam múlik. Hálás vagyok az orvosoknak otthon, akik a gondját viselik Ancsinak.

Marsi Anikó a lapnak elmondta, hogy mivel nem beteg, hanem csak megsérült, ezért már hétfőn szeretne munkába állni.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!