Annyit vásároltunk az utóbbi hetekben a boltokban, amennyit még soha, volt olyan hét, amikor összesen 57 milliárd forintnyi árut zsákoltunk be a hiper- és szupermarketekben, drogériákban. Eddig három csúcs rajzolódott ki, a rohamot mindannyiszor egy-egy rendkívüli bejelentés előzte meg.

Orbán Viktor bejelentésének napján leraboltuk a boltokat és a gyógyszertárakat

Ezt mutatják a kártyás fizetések statisztikái.

Úgy tűnik, mostanra alábbhagyott a vásárlási láz, a boltláncok legalábbis március 18. óta nem észleltek pánikhangulatot, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, Vámos György szerint megfontoltabbak lettek a vásárlók.

150 százalékkal ugrott meg a vécépapír-forgalom

A veszélyhelyzet kihirdetése előtt a háztartások csupán 11 százaléka kezdte el a kamra feltöltését, derült ki a Nielsen piackutató-adatelemző cég országos felméréséből. A rendkívüli helyzetre adott fogyasztói reakció aztán egy hét alatt 57 milliárd forintos forgalmat generált a kiskereskedelmi láncok szkennelt adatai alapján, ez nagyjából 50 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A 11. hét (március 9-15.) nyertese a háztartási papíráru, azon belül a vécépapír volt, amiből mintegy 150 százalékkal több fogyott, közel 1,8 milliárd forint értékben.

A Nielsen március 5-12. között végzett felmérése idején a válaszadók több mint negyede tett lépéseket kamrája feltöltéséért, ekkor jellemzően tartós élelmiszert (82 százalék), gyógyszert (67 százalék) és higiéniai termékeket (65 százalék) vásároltak. A március 9-15. közötti kiskereskedelmi adatokból egyértelmű összefüggés rajzolódik ki az kormányzati lépések és a vásárlási adatok között. Az iskolák bezárása és az általánosan ajánlott otthoni munkavégzés hatására a magyar fogyasztók elözönlötték a kiskereskedelmi üzleteket, amint az korábban a bankkártyás fizetések alakulásáról szóló cikkünkből is látszott.

Míg a február végi (február 24.-március 1.) első felvásárlási roham a tartós élelmiszerek betárazásáról szólt, addig a 11. hét a vegyi áruk felhalmozását is magával hozta.

A vizsgált héten a kiskereskedelmi láncok szkennelt heti adatai alapján 56,9 milliárd forintot hagytunk ott a boltokban. Ez, különösen amellett, hogy március 15-én minden zárva tartott, nagyon magas szám, 47 százalékos értékbeli növekedés az előző év azonos időszakához képest

- mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen Connect ügyvezető igazgatója.

A Nielsen adataiból kiderül az is, hogy a kosárméret mintegy 50 százalékkal nőtt, a drogériáknál pedig az 50 százalékot meghaladó forgalomemelkedés tapasztalható. A kimagaslóan teljesítő élelmiszerkategóriák között a cukor megtartotta vezető szerepét a 11. héten is, forgalma háromszorosára nőtt az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen megugrott a szószok ( 195 százalék) és száraztészta ( 192 százalék) értékbeli forgalma is. A liszt és rizs forgalmi adatai továbbra is rekordeladásokat mutatnak. Az öt kategóriára összesen mintegy 2,8 milliárd forintot költöttünk a vizsgált időszakban.

A vegyi áruk között a vitaminok taroltak: eladásuk megnégyszereződött a 11. héten a tavalyihoz képest, a tisztítószerek és szappanok fértek még fel a dobogóra, hasonló trenddel. Az említett vegyi-árukategóriákra mindösszesen 2 milliárd forintot költöttünk egyetlen hét alatt.

Három nagy csúcs volt eddig

Az OKSZ három nagy vásárlási csúcsot észlelt eddig.

  • Az első hullám február 28-29-én és március 1-jén érte a boltokat,
  • a következő a veszélyhelyzet bejelentése (március 11.) utáni napon, napokban és
  • a március 16-át követő napokban is volt egy kisebb megugrás.

A kereskedelmi szövetség azt tapasztalta, hogy ez a három vásárlási hullám még sosem látott forgalmat generált az egyes napokon az üzletekben, összességében. Március 18. után azonban csillapodott a forgalom.

Nem lehetett azt mondani, hogy az országban mindenhol nagyon megugrott volna a kereslet, eltérőek voltak a tapasztalatok még egy boltláncon, de Budapesten belül is. A két héttel ezelőtti hétvégén például a Balatonon volt nagyobb a forgalom, mert sokan odaköltöztek ideiglenesen. Mindig van egy-egy kisebb földrajzi térség, ahol több a vásárlás, a weben még mindig nagy a tumultus, de összességében kisimultak a vásárlási hullámok.

A választékhiány maradt, kézfertőtlenítő, szájmaszk továbbra sincs a boltokban, de az áruellátás biztonságos, kiegyensúlyozott

- vázolta a helyzetet Vámos György.

A kereskedők bíznak a magyar beszállítói háttérben

Jelenleg összességében a szokásosnál valamivel nagyobb a forgalom, de bárhogyan alakul, tartani fogják a frontot - ígérte Vámos. Az élelmiszerkereskedelem bízik a stabil a magyar beszállító háttérben, és abban, hogy a vásárlók továbbra is megfontoltak maradnak. Ha így lesz, akkor ahogy megszoktuk, mindenki fog tudni vásárolni - mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára.

Ennek alátámasztására elmondta, hogy az áruházi élelmiszerkínálat döntő része hazai eredetű, a hazai szállítók pedig megbízhatóak és mindent megtesznek a folyamatos ellátás érdekében. Ha mégsem tudnak valamit szállítani, akkor azt importból igyekeznek pótolni a boltláncok. Mivel nemzetközi láncokról van szó, vannak átcsoportosítási lehetőségeik is. Szállítási probléma akkor volt, amikor torlódás volt az osztrák határon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!