A 4×200 méteres férfi gyorsváltó ötödik helye szolgáltatta a legjobb magyar eredményt csütörtökön a Duna Arénában zajló vizes világbajnokságon. Férfi 200 háton Telegdy Ádám hatodik, Kovács Benedek Bendegúz pedig nyolcadik lett, ami azt jelenti, hogy a magyar csapat továbbra is egy éremmel áll, igaz, Milák Kristóf révén ez egy világcsúccsal színesített arany lett 200 pillangón.


Sós Csaba szövetségi kapitány abban bízott, a 4×200-as gyorsváltó odaérhet a dobogóra, de a négyes első emberétől, Márton Richárdtól nagyon elhúztak a többiek, és ezzel elúsztak az éremesélyek.

"Két országos csúcsot úsztunk, ez a váltó szépen lépked előre, második európaiak voltunk. Nagyon ütős váltók ellen úsztak, végül is harcban voltunk. (…) Így is nagyon szép eredmény, de többe bíztam. Azt hittem, itt érmet nyerhetünk" - értékelt a kapitány az M4-nek.

Aki nem tagadta, kissé csalódott az eddigi szereplés miatt.

"Eddig gyakorlatilag másfél tucat döntős helynél járunk, de a legjobb helyezésünk Milák aranyát leszámítva egy ötödik, szóval ennek nem örülök, ezt nem tagadom.

Ahol reméltünk áttörést vagy jobb eredményt, az nem következett be. De látni kell, hogy ez egy olimpia és covid utáni időszak, igaz, mások is vannak így, de sajnos engem ez nem vigasztal

- nyilatkozta Sós Csaba.

Pénteken megszülethet a második magyar érem, hiszen Milák a legjobb idővel került a 100 pillangó döntőjébe, rajta kívül Szabó Szebasztián 50 gyorson, Burián Katalin és Molnár Dóra pedig 200 háton érdekelt a fináléban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!