Az ilyen esetekre szakosodott cég munkatársai szerint ez a feladat ott van életük legrosszabb munkái között.

Megdöbbentő látvány fogadta annak a takarítóvállalatnak a dolgozóit, akiket egy plymouthi ingatlanhoz hívtak ki, hogy takarítsák el a korábban ott lakó kényszeres gyűjtögető szemetét. A lakásban ugyanis akkora halmokban álltak a sörösdobozok, hogy a vállalat vezetője, Matt Goodman azt mondta a LADbible-nek, hogy

Elmondta azt is, hogy ők ezzel foglalkoznak nap mint nap, de ilyet még ők sem láttak, ennek a lakásnak a kitakarítása ott van a legrosszabb munkák között, amiket valaha el kellett végezniük.

A sörösdobozok mellett rengeteg elviteles étel maradéka és papírcsomagolás volt a lakásban, végül egy teljes nap alatt sikerült kitakarítani a lakást.

A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) arra hívta fel a figyelmet, hogy a kényszeres felhalmozás olyan rendellenesség, amely rendszerint valamilyen mentális betegséggel jár együtt. Ezek az emberek ráadásul fizikailag is veszélyben vannak, mivel történt már olyan eset, hogy a felhalmozott tárgyak ráestek a gyűjtögetőre és órákra maguk alá temették.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!