Két eredményváró
Az, hogy Zuzana Čaputová meglehetősen simán (58,4 százalékkal) behúzta a szlovák elnökválasztások második fordulóját, egyáltalán nem volt meglepetés, hiszen már az első fordulóban is nagy fölénnyel győzött. Sikerét már órákkal az urnazárás előtt lehetett érezni az eredményvárókon. Míg Čaputová ellenfele, a legerősebb kormánypárt, a Smer által támogatott Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energetikai alelnöke a pozsonyi Devín hotelben az emeletre bújt VIP-vendégeivel, és az újságírók a csendes sajtószobában jobb híján egymást fotózgathatták, addig Čaputová eredményváróján, a Pozsony belvárosában álló Régi Vásárcsarnokban már szombat este 7 körül pörgött a buli.
És míg Šefčovičhoz csak Peter Kažimír pénzügyminiszter és Ivan Gašparovič volt államfő köszönt be (talán voltak más ismert arcok is, de ők nem nagyon mutatkoztak), addig Čaputovánál a pozsonyi liberális véleményformáló elit ismert arcai borozgattak: színészek, vezető újságírók, szakértők és fiatal vállalkozók. A Régi Vásárcsarnok előtt pedig néhány tucat ünneplő ember, elsősorban fiatalok adták meg az alaphangot.
Šefčovič mindössze kétszer mutatkozott az újságírók előtt - egyszer még az urnazárás előtt villantotta meg legendás vigyorát, de már akkor érezni lehetett a szavaiból, testbeszédéből, hogy jobb lesz ezt mihamarabb letudni, és visszamenni Brüsszelbe. Másodszor már csak akkor jött le az emeletről, mikor teljesen egyértelművé vált a veresége - gyorsan el is ismerte, megköszönte a támogatást, küldött egy csokrot Čaputovának, és pontot tett az este végére.
A másik eredményvárón egész más volt a hangulat: mikor Čaputová jelent meg a vendégei között, a nagyjából 700 fős vendégsereg ütemesen skandálta a keresztnevét, és mikor végignézték a nagy kivetítőn, ahogy Šefčovič elismeri a vereséget, kezdetét vette az örömünnep. Čaputová kiállt a sajtószektorban felállított dobogóra, szemben a kamerákkal, háta mögött támogatóival, szimbolikusan lila ruhában - ez az intelligencia, autoritás, egyensúly és alázat színe. Mondott egy rövid beszédet - a szlovák mellett az országban élő kisebbségek nyelvén, így magyarul is megköszönte a támogatást. Arról beszélt, hogy
győzelme azt jelenti: lehet az embernek saját hangja a politikában, és nem kell megadnia magát feltétlenül a populizmusnak, nem kell agresszív szótárt és személyeskedő támadásokat alkalmaznia, a tisztességesség nem a gyengeség jele - Szlovákia pedig áhítja a változást.
Nem sokkal azután, hogy Čaputová lejött a színpadról, megjelent Andrej Kiska jelenlegi államfő, és a kamerák kereszttüzében gratulált az új elnöknek. Az egész győzelmi pillanat színes, menő, előre megtervezett és profin kivitelezett volt - egy csepp Amerika a közép-európai szürkeségben.
Ismeretlenből szimbólum
Čaputová azonban nem sokáig maradt a buliján.
A győzelem után az első útja a Szlovák Nemzeti Felkelés terére vezetett, ahol a tavaly meggyilkolt oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emlékhelyénél gyertyát gyújtott.
Az egyik legszabadszájúbb kormánypárti megmondóember, Ľuboš Blaha, a kormányzó Smer parlamenti képviselője agresszív Facebook-posztban fejtette ki, hogy Čaputová tulajdonképpen köszönetet mondott Kuciaknak, mert az újságíró és kedvese halála nélkül nem került volna az elnöki palotába. Blaha posztja meglehetősen gusztustalanra sikeredett, de annyiban igaza van, hogy a lavinaszerű változásokat a szlovákiai politikai életben Kuciak és Kušnírová brutális halála indította be tavaly tavasszal. S pont ennek a változásnak lett az arca és legerősebb szimbóluma Zuzana Čaputová, akit egy évvel ezelőtt csak egy viszonylag szűk kör ismert.
Zuzana Čaputová 45 éves, bazini ügyvéd. Nem volt teljesen ismeretlen a közéletben, hiszen ő volt a szülővárosába tervezett szemétlerakat elleni kampány egyik főszervezője és arca (harcáért 2016-ban megkapta a Goldman Környezetvédelmi Díjat). Emellett évekig a Via Iuris nevű jogvédő szervezet munkatársa is volt, így viszonylag sokat kommunikált a sajtóval a gyászos állapotban lévő szlovák igazságügyi rendszerről. Nyilatkozatai általában merészek, kritikusak és lényeglátók voltak - tekintélyt és jó hírnevet szerzett azzal, hogy a formális jogértelmezés és a törvény betűjéhez való ragaszkodás elé helyezte az igazságosság és méltányosság elvének fontosságát, emellett pedig közvetlen volt, türelmes, visszafogott és rokonszenves. Mindez nem hozott neki országos hírnevet, ám bekerült abba a szűk fővárosi értelmiségi körbe, mely egy ideje már készült arra, hogy a politikai színpadra lépjen. Ebből a körből alakult aztán a Progresszív Szlovákia nevű baloldali-liberális minipárt, melynek Čaputová alelnöke lett.
Aztán 2018 februárjában bérgyilkosok meggyilkolták Ján Kuciakot és menyasszonyát. Kuciak tehetséges oknyomozó újságíró volt, aki meglehetősen sokat foglalkozott a gazdasági és politikai elit korrupt bizniszeivel - utolsó, befejezetlen anyagában azzal foglalkozott, milyen kapcsolat lehetett a kalábriai maffia szlovákiai sejtjének maffiózó-vállalkozói és a legfelsőbb kormánykörök között. Kuciak másik témája pedig Marián Kočner, a pozsonyi elit egyik legsötétebb alakja volt, aki holmi helyi keresztapaként politikusokat irányított, információkkal üzletelt, és jó kapcsolatainak köszönhetően gyakorlatilag érinthetetlen volt - miközben eurómilliókat keresett furcsa adóvisszaigénylésekkel és váltókkal.
Kuciak halála, és az ennek nyomán napvilágra került ügyek az utcára szólították az embereket, a tüntetések nyomán pedig megroppant az addig viszonylag stabilnak gondolt politikai elit, elsősorban az egy évtizedig kormányzó Smer. Robert Fico akkori kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter lemondásra kényszerült, és láthatóbbá, artikuláltabbá vált a lakosság igénye a politikai generációváltásra. A szlovák parlamenti ellenzék pedig ezt csak viszonylag kis részben tudta kielégíteni - kritikaként gyakran elhangzik velük szemben, hogy nem jelentenek valós, tartalommal megtöltött alternatívát, és sokszor csak látványpolitizálást folytat. A tavaly őszi önkormányzati választásokon ennek megfelelően a Smer csak árnyéka volt önmagának, de az ellenzéknek sem sikerült az áttörés - a függetlenek viszont letarolták az országot. S így fordult rá Szlovákia az elnökválasztásra.
Harc a hatalmasokkal
Čaputová egyáltalán nem tartozott az esélyesek közé, elsősorban ismeretlensége miatt. Kampánycsapata azonban kiváló volt, és fokozatosan építették őt, artikulálták a történetét. Miután Andrej Kiska államfő (aki 2014-ben épp Robert Ficót győzte le) bejelentette, hogy nem indul, Čaputová csapata nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, masszív internetes kampányt folytatott, a jelölt számai pedig egyre nőttek. Čaputovának az is kedvezett, hogy a legerősebb ellenzéki párt jelöltje, Robert Mistrík tudós, aki egy ideig vezette is az esélyesek listáját, nehezen építhető jelölt volt - egyszerűen hiányzott a karizmája.
Čaputová azonban óriási potenciállal rendelkezett, nőként, liberálisként minden szempontból a változást képviselte, ráadásul a bazini szemétlerakat elleni harca jól tematizálható volt - a kitartást, a Dávid Góliát elleni harcát szimbolizálta, ráadásul Čaputová a harc során szembe került magával Marián Kočnerrel is. Épp erre, az "arrogáns hatalmasok" elleni harcra építették fel a kampányát - Čaputová hitelesen képviselte, hogy nem korrumpálható, nem megy bele ügyeskedésekbe és kompromisszumokba, még akkor sem, ha esélytelen.
Kampánya minden szempontból átütően sikerült - ellenfelei és kritikusai pedig épp ezen keresztül próbáltak rajta fogást találni. Sokan úgy vélték, a kampány túl egyszerű képlettel operál, jókra és rosszakra osztja a társadalmat, egyébként pedig kifejezetten üres - Čaputová pedig valójában jól megfuttatott, de valójában tapasztalatlan politikai amatőr, tartalom nélküli szimbólum.
A Szlovákiában is erős alternatív-szélsőséges szcéna Soros György és a kizsákmányoló liberális nagyvállalatok emberének igyekezett beállítani, aki végtelen pénzzel rendelkezik, és képmutató
- ebbe a kórusba aztán beálltak a Smerhez közeli véleményformálók, például a már említett Ľuboš Blaha is, aki többször nem túl szofisztikált, antiszemita felhangú támadásokat indított Čaputová ellen. Čaputová és csapata azonban szokatlanul válaszolt - míg a tankönyvi módszer az, hogy az ilyen támadásokra nem szabad reagálni, ők összegyűjtötték az álhíreket, és egyenként, nyilvánosan megcáfolták őket, a választókra bízva a döntést, elhiszik vagy sem. A módszer pedig bejött: Čaputová hirtelen magasan az élen találta magát, Mistrík visszalépése után begyűjtötte a parlamenti demokratikus ellenzéki pártok támogatását is - sőt, az első kör után az egyik kormánypárt, a Bugár Béla vezette Most-Híd is beállt mögé. Nem beszélve arról, hogy a véleményformáló szlovák sajtó nagy része, mely hosszú évek óta tartó háborúskodásban áll Robert Ficóval, teljes mellszélességgel Čaputová mögé állt a választások előtt.
Ki szavazott Čaputovára?
Az eredmények azt mutatják, hogy Čaputová csaknem az egész országban, szinte minden korcsoportban győzött Maroš Šefčovičcsal szemben, aki egyébként a Smer utolsó reménye volt - a botrányoktól mentes szociáldemokrata eurokratára azonban sikertelenül próbálták ráhúzni a konzervatív-nemzeti jelölt álarcát. Šefčovič elsősorban az idősebb generációk és az alacsonyabb végzettségűek körében volt eredményesebb Čaputovánál, valamint a fővárostól fizikailag és mentalitásban is nagyon távoli Kelet-Szlovákiában. Az új szlovák államfő azonban letarolt gyakorlatilag minden megyét, minden nagyobb várost, és a teljes 18-59-es korcsoportot - emellett pedig a férfiak és a nők is Čaputovát választották. A győztes ráadásul a nemzetiségek körében is szimpatikusabb volt, mint ellenjelöltje: a legnagyobb arányban épp a magyarok lakta komáromi és dunaszerdahelyi járásban szavaztak rá.
A kép árnyalásához azonban fontos tudni, hogy a választópolgárok nagyobb része otthon maradt: a részvételi arány a második körben csupán 41,8 százalékos volt, Čaputová pedig 1,05 millió szavazatot szerzett, ami 250 ezer szavazattal kevesebb, mint amennyit öt éve Andrej Kiska jelenlegi államfő szerzett. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a politikai generációváltás két vonalon halad Szlovákiában - a Čaputová-féle vonal mellett rendkívül erősödik a Nyugat-ellenes, szélsőjobboldali, idegen- és rendszerellenes vonal is, melyet a fasiszta Marián Kotleba, és a bukott legfelső bíróból az alternatív szcéna doyenjévé avanzsált Štefan Harabin fémjelez. Ők ketten az első körben a szavazatok 25 százalékát vitték el - és épp ezen szavazók nagy részének nem fűlött a foga sem a liberális Čaputovához, sem az Európa-párti szociáldemokrata Šefčovičhoz, így inkább otthon maradtak. És otthon maradt a szlovákiai magyarok jelentős része is - hiszen bár a déli járásokban Čaputová rendkívül jól szerepelt, a választási részvételi arány messze elmaradt még az egyébként is alacsony országos átlagtól is.
Čaputová győzelmi beszédében kitért azokra is, akik nem szavaztak rá, azt mondta, mindent megtesz azért, hogy elnökként elnyerje a bizalmukat. Arra is utalt, hogy a változás, mely a 2017-es megyei, a 2018-as önkormányzati és a 2019-es elnökválasztásokon elkezdődött, folytatódni fog a tavaszi EP-választáson, és a 2020-as parlamenti választáson is. Ez pedig egyáltalán nem kizárt - de Čaputová győzelme nem jelenti automatikusan azt, hogy a folyamat 2020-ban valóban betetőzik majd, vagy hogy úgy ér véget, hogy a liberálisabb, nyugatosabb erők veszik át az ország irányítását.
A Kotleba-féle politika ugyanis folyamatosan erősödik és válik tényezővé a politikai mainstreamben, ráadásul Ficóékat sem lehet temetni, hiszen a felmérések szerint továbbra is a Smer a legerősebb párt. Mindez pedig garancia arra, hogy a szlovákiai politikai élet elképesztően turbulens lesz az következő években.
Finta Márk (A pozsonyi Pátria rádió műsorvezetője, és a Trafik.sk szerkesztője)
