A férfi egy nyakláncot szorongatott a támadás alatt, amelyen állítólag egy feszület volt. A késelésben négy gyermek és egy felnőtt sérült meg súlyosan.


Jézus Krisztus nevét kiabálva késelt meg egy kisgyermeket a babakocsijában a sikoltozó édesanyja előtt az a szír menekült, aki egy francia parkban támadt rá többekre - írja a Daily Mail.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtök reggel háromnegyed tíz körül történt a támadás, aminek következtében többen súlyos állapotban kerültek kórházba.

Szemtanúk most arról beszéltek, hogy az Abdalmash H-ként azonosított férfi azért támadhatta meg a kisgyerekeket, mert könnyű célpontok voltak a számára. A szíriai férfi egy nyakláncot szorongatott a támadás alatt, amelyen állítólag egy feszület volt.

Ezt követően a parkban tartózkodók kezdték el üldözni a támadót, majd megérkeztek a rendőrök is a helyszínre, akik végül egy kisebb hajsza után meglőtték a férfit, aki a földre esett, ezt követően tartóztatták le. Abdalmash-t súlyos sérülésekkel szállították kórházba, rajta kívül négy gyermek és egy felnőtt sérült meg súlyosan.

Anthony Le Tallec, a Liverpool egykori focistája is szemtanúja volt a támadó után folyó üldözésnek, amire futás közben figyelmeztette egy menekülő édesanya.

- mesélte, majd miután elhaladt mellette, a támadó nekirohant egy idős férfinak és egy nőnek, az előbbit pedig szintén megszúrta.

Egy közelben dolgozó fagylaltos azt mondta, hogy néhány nappal korábban már látta a támadás helyszínén a szíriai férfit, amint egy padon ült remegő lábakkal és egy nagy fekete táskával.

Chantale Farmer, Annecy alpolgármestere arról beszélt, hogy a városlakókat teljesen ledöbbentették a történtek, ezért létrehoztak egy ingyenes telefonszámot, ahol pszichológiai segítséget kaphatnak azok, akik ennek szükségét érzik.

Yael Braun-Pivet, a Nemzetgyűlés elnöke förtelmesnek nevezte a gyerekek ellen elkövetett támadást Twitter-oldalán,

A támadó nyolc hónapja vált el a feleségétől, korábban 10 évig élt a svédországi Trollhattanban, ahol áprilisban menekültstátuszt kapott. Az állampolgárságot azonban nem kapta meg, ezért távozott Franciaországba. Itt is beadta a menekültkérelmet, ezt azonban a támadás előtt négy nappal elutasították a francia hatóságok a svéd menekültstátusza miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!