Nem szokványos pillanatokat vettek videóra egy amerikai iskolai sportrendezvényen.

Szeptember 23-án amerikaifutball-mérkőzést rendeztek az ohiói Logan egyik iskolájának sportpályáján. Szülők is jelen voltak a lelátón, köztük egy Alecia Kitts nevű nő és az anyja. Az iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy mintegy háromszáz néző közül csak az említett két nőnek jelentett problémát, hogy az eseményen maszkot kellett viselni.A maszkviselésről a bejáratnál mindenkit tájékoztattak szóban, valamint a pálya mellett plakátokon is jelezték a szabályt. A Sun brit bulvárlap cikke szerint az igazgatóhelyettes közölte a két nővel, hogy kötelező az orrot és szájat eltakarni, de ellenkeztek, így a következő már a rendőri kérés volt.

A videón látható, hogy a nagymamán ekkor már van maszk, az anya azonban még mindig ellenállt - és ami ezek után történt, az látható a videón.

Az ügyben vizsgálat indult, a nő pedig panaszt tett a rendőr ellen.

Leütötte az utas a jegyvizsgálót, mert figyelmeztette a maszkhasználatra

A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten 10 esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott a MÁV járatain.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!