Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig terjedő időszakban - amikor a Bridgerton második évada és Az Adam-projekt című sorozat is elindult - 221,64 millióra esett vissza az előfizetők száma.

  • Tíz év alatt ez az első negyedév, hogy a streamingcég előfizetőket veszített.
  • Ha leszámítják azt a kiesést, amit az Ukrajna elleni invázió miatt leállított oroszországi szolgáltatás jelentett, akkor mintegy 500 ezerrel lett volna több előfizetőjük az első negyedévben

- idézte a jelentést a Variety.com filmes szaklap.

Korábban a cég 2,5 millió plusz előfizetővel számolt az első negyedévre, a Wall Street elemzői világszerte további 2,8 millió új előfizetőt vártak szemben a tavalyi első negyedév 3,98 milliós számával. Noha eleve kisebb növekedésre számítottak, a veszteség ténye mégis sokkolóan hatott. A cég a fokozódó konkurenciát és a jelszómegosztást is említi a jelentésében, az utóbbi visszaszorítása szerepel a Netflix tervei között.
A hírre a Netflix részvényeinek értéke a zárás utáni kereskedésben több mint 22 százalékot zuhant.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!