Az amerikai nő azt mondta a bíróságon, hogy a rendőr nem akart odébb állni, ezért hajtott neki.


Döbbenetes felvételt tettek közzé az X-en, amin az látható, ahogy egy sofőr szándékosan elgázol egy rendőrt New Yorkban. A sofőr azt mondta, szándékosan ütötte el az egyenruhást, mert az nem akart odébb menni.

A felvételen látható, ahogy egy rendőr odalép az egyik kereszteződésben az álló kocsija elé, hogy a megfelelő irányba terelje a sofőrt. Dula azonban gázt adott, elütötte a rendőrt, aki előbb a kocsi motorháztetejére majd a földre zuhant.

A rendőrnek az ütközés miatt eltört a lába, és több helyen is zúzódásokat szenvedett.

Dula a pénteki tárgyalásán elismerte, hogy az eset előtt füvet szívott, és azt mondta, szándékosan ütötte el rendőrt.

„Mondtam neki, hogy egyenesen akarok továbbmenni, de ő nem mozdult előlem, ezért elütöttem” - fejtette ki a bíróságon a nő. Az iratok szerint

A 24 éves nő ellen most többek között hivatalos személy elleni súlyos testi sértés kísérlete, gondatlan veszélyeztetés és kábítószer birtoklás miatt emeltek vádat.

Forrás: New York Post


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!