Tamás 11 éves volt, amikor eltűnt 2000-ben. A földi maradványait egy bajai épület betonalapja alá temetve találták meg nemrég.


Till Tamás szülei 24 éven át reménykedtek, hogy egyszer még viszontláthatják 2000. május 28-án eltűnt fiukat. Ez az álom azonban nemrég végleg szertefoszlott, amikor egy DNS-vizsgálat megerősítette: az akkor 11 éves kisfiú földi maradványait találták meg Baján, egy melléképület betonalapja alá temetve.

A szülők számára a szörnyű valóság elviselhetetlen fájdalmat jelent. A gyilkossággal kapcsolatban felmerült két lehetséges gyanúsított – a 60 éves W. József és K. Péter, egy gyermekotthon alkalmazottja – azonban már nem adhat választ a kérdésekre, mivel mindketten öngyilkosságot követtek el.

Till Tamás szülei most a hatósági vizsgálatok befejezésére várnak, hogy végre méltó módon búcsút vehessenek fiuktól. A fájdalmas felismerést követően a nyomozók ellátogattak az otthonukba, ahol megmutatták nekik a helyszíni szemlén készült fotókat, amelyeken a gyermek ruházata is látható volt. Till Mátyás, az apa, a Blikknek azt mondta, hogy bár a csontokat személyesen még nem nézhették meg, a látottak alapján kénytelenek elfogadni a történteket.

– mondta Tillné Vörös Katalin, az édesanya, aki éjszakánként nyugtalanul alszik, és képtelen feldolgozni a veszteséget.

A rendőrség biztos abban, hogy Till Tamás bűncselekmény áldozata lett, de az ügy minden részlete talán soha nem fog kiderülni. Az évek során a szülők minden lehetséges módon próbálták megtalálni fiukat, ami súlyos egészségügyi és anyagi nehézségekbe sodorta őket. Minden megtakarításukat a keresésre fordították, és azóta is küszködnek.

A fiunkat viszont szeretnénk méltó módon, hagyományos koporsós temetés keretében elbúcsúztatni…”

– zárta gondolatait Till Mátyás.

A Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány gyűjtést szervezett Till Tamás szüleinek megsegítésére. Amennyiben bárki hozzá tud járulni a támogatáshoz, a Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány számlaszámára utalva megteheti:

11732033-20010960.

Közlemény: „Till család támogatása”.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!