Csaknem 200 ezer tengeri vírust azonosított egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként mérte fel a Déli-sarktól az Északi-sarkig a világ óceánjaiban élő vírusok sokféleségét, írja az MTI a ScienceDaily.com-ra hivatkozva. Az expedíciókat egyetlen vitorlás fedélzetén tették meg. A majdnem 200 ezer azonosított vírusfaj sokkal több, mint a korábbi kutatásokból ismert 15 ezer.

A Cell című szaklapban közzétett tanulmányuk szerint az eredmények az evolúciótól a klímaváltozásig számos kérdés jobb megértését segíthetik.

"Készítettünk egy eloszlási térképet, amely alapvető mindenkinek, aki a vírusok és az ökoszisztéma kölcsönhatását tanulmányozza. Sok meglepő dolgot találtunk" - mondta el Matthew Sullivan, az Ohiói Állami Egyetem mikrobiológusa.

Az északi-sarki óceán a gócpont

Az egyik meglepetés a tengeri vírusfajok nagy száma volt. A vírusközösségek elemzése azt is kimutatta, hogy a vírusok öt elkülönült ökológiai zónába szerveződnek, ami váratlan volt, ismerve a víz folyékony természetét és sok óceáni régió bonyolult összetételét. Ugyan azt tartják, hogy az Egyenlítő közelében él a legtöbbféle faj, a sarkoknál pedig a legkevesebb, a kutatók nagyszámú északi-sarkköri vízmintája azt mutatta, hogy az északi-sarki óceán rengeteg vírus otthona, a "faji sokféleség gócpontja".

A vízmintákat 2009 és 2013 között gyűjtötték a Tara vitorlás fedélzetéről a Tara Oceans projekt keretében. A kutatók egymást váltó csoportjai sok földrajzi régió különböző vízmélységeiből merítették a mintákat, amelyeket megszűrtek és nagyjából egy tucatnyi laboratóriumnak küldték el elemzésre. A vírusokon kívül más mikrobákat és élő szervezeteket is tanulmányoztak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!