Jelky András (1738–1783) Baján született, és édesapja neki is át szerette volna adni a szabómesterség csínját-bínját, ahogyan a testvérének. A tettre kész fiú először bátyját látogatta meg gyalogszerrel Bécsben, hogy kitanulja a családi szakmát, majd érezte, hogy ott nincsen maradása, ezért tizenhat évesen nagy utazásba kezdett.
Megjárta Prágát, Lipcsét, Nürnberget és Erlangent, majd Franciaországban majdnem befogták erőszakkal katonának. A rafinált ifjú azonban rávett egy lányt, hogy csempéssze ki őt a gyümölcsöskosarában. Hanauba menekült, de ott megsemmisítették az útlevelét és elvitték egy kaszárnyába, majd Hannoverből akarták hajóra küldeni, hogy a tengerentúlra küldjék harcolni. András azonban itt is meg tudott szökni, amíg a következő hajóra várt a csapat. Innen Hollandiába sodorta a sors, de néhány helyivel és némettel együtt befogták,
és végül tényleg ráültették egy hajóra, mely Holland Kelet-India felé tartott.
Egy villámlás azonban elsüllyesztette a bárkát, de Jelky életösztöne ismét győzedelmeskedett: egy úszó fadarabon vészelte át a vihart, amíg ki nem mentették a halászok. Ezután újra hasznát vette eredeti szakmájának, mivel egy holland hajóskapitány vette magához szabónak:vele megjárta Dél-Amerikát, onnan tért vissza Lisszabonba. Ekkor egy máltai vitorlásra szállt át,
de pechjére kalózok támadtak rájuk, akik eladták őt rabszolgának.
András eddig sem volt az a beletörődős és ijedős típus, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: kilökte egy csónakból új gazdája embereit, majd egy hétig evezett, amíg be nem fogadta egy portugál kereskedő.
Újabb utazások tarkították életét, Makaó és Kanton voltak a következő állomásai, utóbbinál a holland katonaság szolgálatába állt. A Holland Kelet-indiai Társaság katonájaként az akkori fővárosba, Batáviába (ma Jakarta)
utazott, erről írásos bizonyíték is van. Újfent szabómesterként hasznosította magát a Holland Kelet-indiai Társaság elnöke és vezérigazgatója, Petrus Albertus van der Parra házánál, de némi asszonyi ármánykodás hozományaként elkergették onnan.
Mivel közben megnősült, feleségét apósára bízta és Ceylon szigetéig meg sem állt.
Ott állítólag kannibálok törtek rá és társaira, akikkel fát vágni ment egy szomszédos szigetre. Az emberevők törzsfőnöke bezárta Jelkyt egy ketrecbe, későbbi emberáldozatnak, de már megint egy nő mentette meg, ezúttal a
vezér lánya szabadította ki őt.
Néhány bennszülöttel együtt egy trópusi szigetre eveztek, de a kannibál vezető lánya egy évre rá odaveszett a viszontagságok során, kalandorunkról pedig újfent kiderült, hogy elpusztíthatatlan.
Ezután András felvetette magát egy Batáviába tartó hajóra, ahol egykori jótevője, Parra – aki közben Holland Kelet-India főkormányzója lett –, újra befogadta és egy árvaház igazgatójának is megtette őt. Jelky végre viszontláthatta imádott feleségét, és életében először magához ölelhette immár másfél éves kislányát is, akinek hamarosan újabb lánytestvért nemzett.
„András láttára Van der Parra összecsapta húsos tenyerét, arcát előbb sötétvörös, aztán sápadtfehér színek öntötték el, szuszogva kapkodta a levegőt, és a szeme tágra meredt a határtalan ámulattól.
- Jelky!... Jelky András!... - kiáltotta döbbenten, és bizonyosan fel is pattan székéből, ha óriási pocakja miatt nem szorul hosszabb előkészületekre az ilyen nagymérvű megmozdulás. Végre megjött a szava, és képesnek mutatkozott egy egész mondatot összerakni:
- Jelky András! Igazán ön volna az vagy csak a hazajáró lelke?!
- Nagyméltóságú helytartó úr - hajtotta meg magát András -, csakugyan én magam vagyok itt, és ezennel jelentkezem nagyméltóságodnál!
A helytartó bensejében nyilván nagy dolgok mentek végbe.
Előbb egész teste hullámzásba kezdett, mind a négy végtagja más-más mozdulatot tett, roppant tömegének egyensúlya szemlátomást ide-oda vándorolt, hogy végül, amikor mindez lejátszódott, egy óriási erőfeszítéssel felemelkedjék ültéből, két hatalmas lábán Andráshoz cammogjon, és könnyező szemmel magához ölelje.
- Hadnagy úr - szólalt meg ismét -, hadnagy úr, nagyon igazságtalanul bántam önnel... Én önt kiragadtam családi boldogságának kötelékéből, és ön ezt kitűnő szolgálatokkal viszonozta. Derekasan viselte magát, és becsületet szerzett magyar hazájának és a Holland Királyságnak egyaránt... Ön iránt mi a legnagyobb hálára vagyunk kötelezve!”
Batáviában idővel meggazdagodott és még 30 éves sem volt, mikor már egy 1400 házból álló ültetvényt tudott venni magának. Pár évvel később, 1770-ben Jelky, ez a világlátott ember még tovább növelte befolyását és világlátását: megválasztották a polgári őrség kapitányának és a holland követség titkos tanácsosa lett, ezért több ízben megfordult Japánban és Jáván.
A holland kormány kényes diplomáciai feladatokkal is megbízta őt, amelyeket sorra remekül teljesített, továbbá kereskedelmi szerződéseket kötött és Kelet-Ázsiában koronázott fekete királyokat.
Egyedülálló diplomata karrierjét kitüntetések és elismerések tarkították.
Az ezt követő pár évben azonban két tragédia is beárnyékolta András életét, mivel először a felesége, nem sokkal később pedig Van der Parra hunyt el, ezért mély depresszióba esett és felmondott. Visszautazott Európába, Bécsben még meglátogatta bátyját annak halála előtt, sőt, Mária Teréziának is bemutatták. Hiszen kit ne érdekelt volna egy világlátott, halottnak hitt szabólegény izgalmas és hősies története? A rejtélyes kalandor végül Budán telepedett le és elvette a házvezetőnőjét. Halála előtt fél évvel második felesége még megajándékozta egy fiúgyermekkel.
Jelky Andást holland tanácsosként temették el a budai Szent Anna-templom kriptájában, miután 45 évesen elvitte egy tüdővész.
Történetei azért nem merültek feledésbe, mert az irodalom időtlenné tette azokat. Elsőként ő maga mondta tollba az életét német nyelven (de magyarul is kiadták 1791-ben), majd Hevesi Lajos író alakította olvasmányos ifjúsági regénnyé, Jelky András kalandjai címmel. Sok történész kétségbe vonja Jelky András életútjának részleteit, mondván, kevés dolog bizonyítható hitelt érdemlően, de annyi bizonyos, hogy nem a képzelet szüleménye mindez. Császár Elemér a Magyar regény története című kötetében a robinzonádregények korszakáról azt írja: „Jellemző példája a korabeli magyar írók gyámoltalanságának, hogy volt ugyan nekünk magyaroknak a XVIII. század végén egy igazi Robinzonunk Jelky András, akit csodálatos kalandjai, öt világrészben átélt szenvedései és izgalmai angol társánál is érdekesebb hőssé avattak – de sorsát előbb egy német embernek kellett regénnyé gyúrnia, hogy aztán magyarra fordíthassuk.”
