Lisa, Stephanie, Sarah, Tessie, Cammie - így hívja szexbabáit egy brit férfi, aki a Channel 4 dokumentumfilmjében beszélt arról, hogyan vészelte át a karantént szilikon barátnői társaságában. Ugyan a szexbabák elsődleges funkciója nem szorul különösebb magyarázatra, de a TJ néven említett gyűjtő szerint az izoláció által okozott magányon sokat segít, ha az ember hozzáérhet egy kézhez - ami tartozhat akár egy hús-vér nőre hasonlító babához is.

Nem hiszem, hogy a babáim nélkül túléltem volna a járványt, valószínűleg sokkal boldogtalanabb lennék, ha nem velük foglaltam volna el magam

- mondta a férfi.

Az elmúlt évek során egyre több szexbabagyártó jelent meg a piacon, így a választék már széles, arról nem szólva, hogy a funkciók terén is ijesztő fejlődés figyelhető meg. Nem elég, hogy az eszközök megjelenése egyre élethűbb, a mesterséges intelligenciát kihasználva előjátékra is képes, beprogramozott személyiséggel felvértezett, beszélő modellek gördülnek le a gyártósorokról. És ugyan még mindig nem mondhatók igazán elterjedtnek a drága szexrobotok, van piacuk.

A gyártók szerint a járvány érzékelhetően élénkítette a keresletet, a kifejezetten drágának számító, 12 ezer dolláros (nagyjából 3,8 millió forintos) modellek esetében is megnőttek az eladási számok.

A kisebb névnek számító Green Earth Robotics naponta 2-3 robotot adott el 3000 dolláros (mintegy 945 ezer forintos) áron a karantén alatt, jellemzően 50-60 év körüli elvált férfiaknak, míg korábban napi egy volt az átlag. A Sex Doll Genie pedig február és március közt 51,6 százalékkal több megrendelést kapott.

A legnagyobb gyártónak számító Realbotix vezetője, Matt McMullen állítása szerint is 50 százalékkal többet adtak el a RealDoll babákból, ami szerinte annak tudható be, hogy az izoláció alatt azok is nyitottabbak lettek az új megoldásokra, akik korábban maguknak sem merték bevallani, szívesen kipróbálnának egy ilyen eszközt. Bár elsősorban egyedülálló férfiak vásárolják a babákat, de párok, testi fogyatékosságban szenvedők, illetve olyan szülők is adnak le megrendelést, akiknek a gyerekük valamilyen okból kifolyólag szociálisan izolált - emeli ki a Forbes cikke.

Egyre valósághűbbek, és még nincs vége

Az elmúlt 20 év során a Realbotix egyre valósághűbb női és férfi babákkal rukkolt elő, ezek többféle arccal, testalkattal vásárolhatók meg. Még Asa Akira pornószínésznő másolatát is elkészítették, ami annyira élethű lett, hogy első ránézésre nehéz megmondani, ki az élő személy. McMullen szerint a következő évtizedben a robotizált babák képesek lesznek járni és az egész testüket is mozgatni.

A fejlettebb modellek jelenleg csak robotikus fejüket mozgatják, fejlett mimikával: tudnak pislogni, arckifejezéseket utánozni, és élethűen mozog a szájuk beszéd közben. Anyaghasználat terén is folyamatos a kísérletezés, a javarészt műanyagból, szilikonból készült babák egyre inkább keltik valódi bőr érzetét, ráadásul emberi hajat építenek beléjük.

Mindez kiegészül a mesterséges intelligenciával, aminek köszönhetően a robotok párbeszédre is képesek. A Realbotix vezetője szerint hamarosan ezen a téren is további fejlődés várható, a tanuló algoritmusok miatt a robot emlékezni fog arra, hogy korábban milyen információkat osztott meg vele a tulajdonosa, és ezeket aztán beépíti a társalgásokba.

A legkelendőbbnek számító, 12 ezer dolláros Harmonyval nemrég egy Zoom-interjút is készítettek a Business Insider újságírói, hogy teszteljék a képességeit. Ha Harmonyt megkérdezik, hogy a robotok fenyegetést jelentenek-e az emberi kapcsolatokra, ennyit válaszol:

A mesterséges kapcsolat elérhető opció lehet egyesek számára. Nem muszáj úgy gondolni rá, mint a valódi kapcsolatokkal való versenyre.

Ugyan a szexuális élvezeteket nyújtó eszközök használata régóta elfogadottnak számít, egyelőre nem tudni, milyen hatással lehetnek az emberi kapcsolatokra a kifejezetten közösülésre gyártott robotok, hiszen egyre élethűbb kialakításuk miatt nem pusztán segédeszközökről van szó, hanem az emberi test reprezentációiról is, amelyek tükrözik korunk elvárásait, szépségideáljait. Az egyre fejlettebb szexbabák megjelenése sorra vet fel komoly etikai kérdéseket.

Az aktivisták főként attól félnek, hogy a szexbabák érkezésével a szexuális erőszak elfogadottabbá válik. Noel Sharkey, a Sheffield Egyetem mesterséges intelligencia és robotika professzora szerint sokan azzal érvelnek, hogy inkább robotot erőszakoljon meg valaki, mint egy másik embert, másrészt úgy látja, azoknak is igaza van, akik szerint az ilyen "szexjátékszerek" csak felbátorítják az erőszakra hajlamos embereket. Kathleen Richardson, a Campaign Against Sex Robots alapítója szerint a babák a nemi egyenlőtlenségeket és a nők tárgyiasítását is elősegítik.

Szabályozások kellenek

Ugyan a járvány ideje alatt élénkülő kereslet a magány számlájára írható, a szakértők egyáltalán nem biztosak abban, hogy az emberek készen állnak intimebb viszonyba kerülni a robotokkal. A magyarázat egyszerű: a robotnak nincsenek valódi érzelmei, így a kapcsolat mindig egyoldalú lesz. McMullen is úgy gondolja, hogy a robotok lehetnek bármennyire fejlettek, hiába válnak egyre elfogadottabbá, nem helyettesíthetik az emberi kapcsolatokat.

Az érme másik oldalán viszont ott van az, hogy a babák magányosan élő mozgáskorlátozottak vagy idős emberek igényeit is segíthetnek kielégíteni, illetve szexuális traumák kezelése során és egyéb szexszel kapcsolatos szorongások enyhítésére is használhatók. A szexrobotok óriási lehetőséget jelenthetnek a jövőben a szexuális zavartól szenvedő embereknek - jelentette ki Marianne Brandon szexuálterapeuta még tavaly.

A szakértő szerint hamarosan akár receptre is felírhatják a szexrobotokat azoknak, akinek problémájuk akad a szexuális életükkel, és szeretnének segíteni magukon, a hagyományos módszerek pedig nem használtak számukra.

Fotó: David McNew / Getty Images / AFP

Nem biztos azonban, hogy ez jót jelent a jövő társadalmára nézve. A lehetséges társadalmi változásokba ijesztő belegondolni: elképzelhető, hogy idővel a szexrobot tökéletes szexuális partner lesz, ami kevesebb valódi párkapcsolathoz, így kevesebb gyerek születéséhez és a populáció csökkenéséhez vezethet - már amennyiben tényleg tömegek számára lesz hozzáférhető a most még kifejezetten drága termék. Ráadásul azoknak, akik meg is próbálkoznak a párkapcsolattal, a robotpartner egy menekülési útvonalat jelenthet, ha konfliktus adódik, ezért a szakítások hamarabb bekövetkezhetnek, mint egyébként.

A fáradhatatlan robotfalloszok nem helyettesíthetik az igazi férfiakat

A kapcsolatteremtés, az intimitás és az örömszerzés megélése egyre furcsább irányokat vesz a randiappok, az online pornó és a szexbabák korában.

Sőt, a mesterséges intelligenciával érkező babákkal kapcsolatban számos egyéb veszély is felmerülhet, figyelmeztetnek az amerikai Duke University szakemberei. Szerintük a személyiséggel felvértezéshez egyben több adat is szükséges, ám ezek az adatok rossz kezekbe is kerülhetnek, és ahogy az okosotthon villanykörtéi és az internetre kötött nyomtatók, úgy a szexrobotok is meghackelhetők.

Meg kell említeni a fizikai sérüléseket is. Christine Ogilvie Hendren, a Duke Egyetem professzora szerint a felhasználók nem mernek segítséget kérni, ha szexbabával történő közösülés során baj történt. Az egyik leggyakoribb veszélyforrás a kémiai szerekkel való érintkezés.

A szakértők szerint koordináltan kéne hozni szabályokat a babák biztonságos használatával kapcsolatban, mert attól függetlenül, hogy ki miként ítéli meg morálisan a jelenséget, még egy létező és növekvő piacról van szó. A gyártók egymással versenyeznek, ráadásul a mesterséges intelligencia is gyors léptékben válik egyre kifinomultabbá. Úgy tűnik, hogy a szexrobotoknak nem tudnak megálljt parancsolni az ellenzők, az izoláció pedig megmutatta, hogy a magány nagyobb hajtóerő, mint gondolnánk.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!