A tízezer fős, kormányfő elleni újabb tüntetést ismét a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű civil csoport kezdeményezte. A rendezők szerint a Vencel téren megjelent tüntetők száma meghaladta a 80 ezret, a rendőrség 35-40 ezerre becsülte a részvételt. A cseh kormányfő elleni újabb tüntetés apropója, hogy az Európai Bizottság könyvvizsgálói állítólag összeférhetetlenséget állapítottak meg Babis politikai és vállalkozói tevékenysége között. Babis ezt elutasítja, s azt állítja, hogy Csehország elleni politikai támadásról van szó.


A tüntetők ezrei a Vencel térről a közeli vasúti főpályaudvarra vonultak, minek következtében problémák keletkeztek a vasúti csomópont működésében. Hasonló módon megbénult a prágai városközpontban az autós forgalom is.

Kiemelt kép: A cseh zászlót lengeti egy lapostetőn álló férfi Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelve a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás prágai nagygyűlésén 2019. november 16-án. A megmozduláson legalább 200 ezren vettek részt. Mikulás Minár, a szervezet elnöke közölte, hogy január 7-én újabb tiltakozási hullámot indítanak el, amennyiben Babis az év végéig nem tesz eleget követelésüknek. MTI/EPA/Martin Divisek


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!