Tizenhárom hónap után szüntette meg a rendőrség az eljárást azoknak a csúszdáknak az ügyében, amelyeket még a 2019 őszi önkormányzati választási kampány hajrájában adtak át a főváros Kovács Péter vezette XVI. kerületében, és amelyeken már az első nap több gyerek megsérült, néhányan közülük súlyosan. Volt, akinek eltört a sípcsontja, más gyereknek a térde sérült meg, akadt, akinek kitört a foga vagy megrándult a térde. A balesetek nyomán Tényi István tett bejelentést, a rendőrség 2020 november közepén zárta le a nyomozást, és arra jutott, hogy "mivel a cselekmény nem bűncselekmény", ezért az eljárást megszüntették.

A rendőrség csupán két szülőt kérdezett meg azok közül, akiknek a gyerekeik sérülést szenvedtek, noha helyi Facebook-csoportokban sokkal több szülő panaszkodott amiatt, hogy gyermeke így járt. Ráadásul a két meghallgatott szülő csak saját rámenősségének köszönhetően érte el, hogy a rendőrségen elmondhassa, mi történt a csúszdáknál. Egyikük arról számolt be a 24.hu-nak, hogy valósággal rátukmálta magát a rendőrségre, mi több, ő ajánlotta a hatóság figyelmébe a másik meghallgatott tanút is.

"A szülők úgy nyilatkoztak, hogy gyermekeik a szabályos és rendeltetésszerű csúszdázás során, vélhetően a csúszdák nem megfelelő kialakítása okán szerezték sérüléseiket. Álláspontjuk szerint a csúszdák nem biztonságosak, minőség-megfelelőség szempontból erősen kifogásolhatók" - ez áll a rendőrségi dokumentumban, amelyet a 24.hu is megismerhetett.

De a rendőrség a szülők elmondásával szemben a felkért igazságügyi szakértő okfejtésének adott nagyobb súlyt. A szakértő jelentésére hivatkozva a rendőrségi dokumentumban egyebek mellett ez olvasható:

A csúszdák használatából eredő kockázat lényegesen függ az azt igénybe vevő ügyességétől, képességétől és nem csupán csak az életkorától. A szakértő álláspontja szerint mindezt alátámasztja azon tény is, hogy amíg a kérdéses csúszdán lecsúszva az egyik gyermek sérülést szenvedett, addig ugyanazt a csúszdát számos gyermek sérülésmentesen használta.

Tehát a rendőrség szerint ugyan sérültek meg gyerekek, de mivel más gyerekek meg nem szenvedtek sérülést, ezért nem egyértelmű, hogy a csúszdák kialakítása felelős lenne a történtekért.

Igaz, az önkormányzat másfél nappal az átadás után maga záratta le a csúszdákat, és mint írtuk, a szülői panaszok meg egyenesen elárasztották a kerületi Facebook-csoportokat.

Sopronyi Gyula / 24.hu

A rendőrség az ügy lezárásáról szóló dokumentumban rögzítette azt is, hogy a minőségellenőrzést a TÜVRheinhald InterCert Kft. végezte el az átadás előtt. A cég mindent rendben talált. "Az ellenőrzés során az alagútcsúszdákat megfelelőnek minősítette, az ellenőrzés során eljáró szakemberek hibát, hiányosságot nem tártak fel." Ám a rendőrség által felkért igazságügyi szakértő arra mutatott rá, hogy nem egyértelmű a szabvány, a minőségellenőrzést végző cég által is hivatkozott szabványsorozat egyik eleme megköveteli, hogy maximum 10 méter hosszú lehet az alagútcsúszda zárt része (hogy baj esetén egy felnőtt ki tudja szabadítani a gyereket),

de a szabványsorozat másik eleme nem tartalmaz korlátozást az alagútcsúszdák hosszára.

"A szakértő álláspontja szerint az MSZ EN 1176-os szabványsorozat szakkifejezései, előírásai az egyes szabványrészek esetében nem következetesek egymással, továbbá a szabványokban olyan pontatlan fogalmazások, körkörös hivatkozások és ellentmondások vannak, amelyek ellehetetlenítik az értelmezést és az alkalmazhatóságot. A szakértő véleménye szerint a vonatkozó szabványsorozat jelen esetben nem ad egyértelmű választ a vizsgált problémára, konkrétan az alagútcsúszda zárt részének engedélyezett hosszára vonatkozóan."

Ráadásul valójában bárki ki van szolgáltatva bármely játszótér bármely kivitelezője alaposságának, hiszen az előírások egyszerűen megengedőek ezen a téren.

A szakértő véleményében leírta, hogy a jelenlegi építési előírások alapján nem kell engedélyezési eljárást lefolytatni az építtetést megelőzően, továbbá a vizsgálatai során megállapította azt is, hogy a szabvány próbaüzem tartását nem írja elő, valamint az elemek összeszerelésére, összeillesztésére sem ad előírást.

Az igazságügyi szakértő szerint a minőség-ellenőrző cég szakmai szabályszegést nem követett el, amikor egyfajta szabvány szerint nézte át a csúszdákat, mivel - mint emlékeztetnek rá - a szabványsorozat ellentmondást tartalmaz, a szabvány előírásait lehet eltérő módon értelmezni, és ez vezet anomáliákhoz.

Az igazságügyi szakértő ezen felül - tehát a csúszda hosszára vonatkozó megállapításon túl - más, "a nyomozás szempontjából releváns további problémát nem tárt fel."

A rendőrség még egy érvet bevetett. Mégpedig azt, hogy fontos szempont a helyzet megítélésénél, hogy "teljes bizonyossággal történt-e konkrétan meghatározható személy - vagy egy időben több személy - részéről foglalkozási szabályszegés, és azzal ok-okozati összefüggésben áll-e a bekövetkezett eredmény." Akkor lehetne bűncselekményről beszélni a rendőrség okfejtése szerint, ha a foglalkozási szabályszegés következtében közvetlen és konkrét veszélyhelyzet jön létre, illetve testi sérülés következik be. "Az alagútcsúszdák építése illetve minőség tanúsítási vizsgálata során eljáró szakember(ek) részéről nem állapítható meg foglalkozási szabályszegés."

És itt kanyarodott rá a rendőrség arra is, hogy egyes gyerekek megsérültek, mások meg nem, a csúszdák használatából eredő kockázat lényegesen függ attól, milyen ügyes a gyerek.

Ezekkel az indokokkal a rendőrség az eljárást megszüntette.

A kivitelező cég kerületi sikerszériája

A kivitelező cég, az Everling Városépítő Kft. jól teljesít a kerületben, az elmúlt években sorra nyerte a tendereket az önkormányzattól, ennek is köszönhetően árbevétele rekordot döntött 2019-ben (erről az évről érhető el a legutóbbi beszámoló). Érdekes, hogy a nettó 1,3 milliárd forintos forgalomból csupán 14,5 milliós adózott profitot ért el a cég, a rekord árbevétel mellé az elmúlt öt év legkisebb nyeresége társult. A tulajdonos másik fő cége is szárnyalt, az Everling Építő Termelő és Szolgáltató Kft. 2,2 milliárd forintos forgalmat bonyolított 2019-ben, ennél csak egyszer volt nagyobb az árbevétel a cég történetében.

A problémás csúszdák átadása előtt egyébként az önkormányzat még meg is toldotta nettó 1,8 millióval (az indok az volt, hogy a kivitelezés során további építési feladatok merültek fel, cserjéket kellett telepíteni, sittet kellett elszállítani, helyébe termőföldet hozatni) az amúgy nettó 265 millióra kalibrált projektet. Ezzel egy időben a cég akkor egy kerületi lakótelepen is dolgozott, nettó 300 millióból újította fel a közterületeket a Jókai Mór utcai lakótelepen.

A polgármester egy tavaly őszi újabb projekt (egy gimnázium sportpályája kapott új borítást) átadásakor méltatta a számos munkát elnyert Everling Kft.-t: "a polgármester azt is megemlítette, hogy - mint már sok más kerületi megrendelés esetén - a kivitelező Everling Kft. ismét nagyon színvonalas munkát végzett" - olvasható a kerületi újság tudósításában.

További, az elmúlt években a XVI. kerületi önkormányzattól elnyert projektek, példák:

  • A Reformáció park, másik néven Reformátorok tere (ahol a csúszdapark is elkészült a második ütemben, 2019-ben) első ütemét nettó 265 millió forintos ajánlattal nyerte a szóban forgó cég vezette társulás 2017-ben.
  • A kerületben egy másik lakótelep zöld felületeinek kialakítására ítéltek meg a cégnek nettó 135 millió forintot 2018-ban.
  • A Naplás-tó déli partjának tájépítészeti kialakítására (mégpedig két ütemben ) az önkormányzat által kiírt pályázatot nettó 60 millió forinttal 2019-ben az Everling Városépítő Kft. vitte el.

Szerettük volna megtudni az önkormányzattól, miért ilyen sikeres a cég az önkormányzati pályázatokon, levontak-e valamekkora díjat a problémás csúszdák miatt, kérdeztük, hogy mikorra javította ki a hibát a cég (mert legalább kétszer is lezárták a játszóteret, és az első "javítás" után is sérültek meg a csúszdán gyerekek, kifogástalanul végzi-e a ké cég a munkákat a kerületben. Az önkormányzat azonban nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre, és ezt azzal indokolta: "A XVI. kerületi önkormányzat tapasztalatai szerint a 24.hu újságírói az etikai szabályokat nem tartják be".

Kerestük a minőség-ellenőrző céget, arra lettünk volna kíváncsiak, miként történhetett, hogy az általuk problémamentesnek talált csúszdákon ennyi sérülés történt, illetve hogy a javítás után felkérték-e őket újra a minőség-ellenőrzésre, de ők sem válaszoltak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!