Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 20 éves férfival szemben, aki öt bűncselekményt is elkövetett azt követően, miután elbocsátották a munkahelyéről.


A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi nem tudta feldolgozni, hogy tavaly ősszel azonnali hatállyal elbocsátották a munkahelyéről, ami egy győri bevásárlóközpontban volt. Először könyörgött az üzletvezetőnek, hogy vegye vissza, sírt, a fejét a falba verte, majd a sétálóutcán rákiabált egy szemből érkező nőre.

Ezt követően egy férfit szándékosan, nagy erővel meglökött, majd a parkolóba érve pedig egy másik férfit direkt meglökött.

Amikor kiért az utcára, akkor egy nőt hátulról nekilökött és nekiszorított egy parkoló járműnek, majd megszorította a nyakát és pénzének átadására szólította fel. Mikor a nőnek sikerült kiszabadulnia a szorításból és szembefordult a férfival, akkor a férfi megragadta a nő táskáját és megpróbálta kitépni a kezéből, de ez nem sikerült neki.

Az utcán tovább haladva egy másik gyalogost is megállított, a nő elé állt és pénzt kezdett követelni tőle. Közben az arca előtt mutogatott és azzal fenyegette, hogy bántani fogja, ha kiabál. Ekkor érkezett a közelükbe egy újabb nő, akire a férfi rákiáltott, hogy álljon meg, majd utána eredt. Értéket azonban tőle sem vett el.

Röviddel ezek után a férfi utolért és hátulról fellökött egy nyolcvan körüli asszonyt, aki elesett, majd megfogta a néni táskáját és azt a nővel együtt húzta a földön, miközben azt kiabálta, hogy agyonveri, ha nem adja oda neki a táskáját. A támadó kétszer is beletalpalt a nyugdíjas jobb combjába, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A táskát végül megszerezte, és elfutott, de a járókelők feltartóztatták és visszavitték az asszony táskáját.

A letartóztatásban lévő ámokfutó akár 15 évet is kaphat minősített rablás, kétrendbeli rablás kísérlete, minősített testi sértés kísérlete és garázdaság miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!