Vigyorog Konrád György Csobánkán, mellette a ház falán Szelényi Iván. Miután emigrált, Szelényit a csobánkai ház falára rajzolta Pauer Gyula. Ha tényleg három a magyar igazság, akkor neki az a három alkalom jutott, amikor nem ment el ebből a vérengzős, vadulós, erőlködve boldoguló országból.
Először 1944-ben nem indult el a berettyóujfalui zsidók gázhalálba zakatoló transzportjával, mert előző nap Pestre utazott, hogy a szülei deportálása után a rokonoknál élje túl a holnapot. A barátai a halálba mentek, ő maradt az életben, aminek a határait akkoriban leginkább a mindenhol feltűnő holtak jelölték ki. Szerencse, talán.
Másodszor 56-ban nem ment el innen, amikor az új barátok, a nővére, a rokonok indultak útnak, kényszer hatása alatt ugyan, de önként. Konrád, akit a kíváncsisága fegyverrel a kézben kergetett végig a forradalomba felemelkedett Budapesten, megint maradt. Volt valami, ami a megtorlástól való félelem, az undor, a tragédia mocskos rongyai alatt is arra késztette, hogy maradni akarjon. Szeretet, talán.
Harmadszorra sem nem vitték, sem nem kergették, inkább küldték a mindig másképpen ellenséges magyarok, és ő megint a ti országotok mellett döntött. Könyvet írt a szocializmus igazi természetéről, az ilyet itt nem szerették, de a kádári plüss ököl ekkor már kerülni akarta a véres drámákat, inkább csak gorombán fityiszt és ajtót mutatott a két izgága, igazságkereső alaknak. Migráljanak csak, amíg nem késő. A barátja ment, ő maradt. Maradi lett. Akarat, talán.
Ezen a képen vidáman és vagányan áll a csobánkai ház előtt, ahol azt a nagyon-nagyon tökös könyvet írták Szelényi Ivánnal. Az én generációm már ritkán látta ilyennek. Inkább híres, megmondós, gondolkodós, bölcselkedős embernek ismertük, ilyennek is akarta mutatni magát, nem a gyámügy mocsarába belegyalogló, a forradalomban fegyvert ragadó, a titkosszolgálatokkal aki-bújt-aki-nemet játszó, új és új házasságokba belevágó, a megértésért annyi mindent beáldozó intellektuális és tevékeny akcióhősnek.
Három a magyar igazság, háromszor is verik ezt mindenkin vissza. Én úgy látom Konrádot, hogy szerinte nem három, hanem inkább háromszázezer a magyar igazság. Minden pillanat, minden ember, minden tett és minden érzelem az lehet, s neki azt rendelte az okosságos úristen, hogy ebből annyit kapjon szóvégre, annyit zárjon könyvbe, amennyit csak bír a tolla meg az ereje. Budán, Pesten, Hegymagason, repülőn, vonaton vagy szekéren, Amerikában vagy Berlinben, nézzen, éljen, írjon, beszéljen, mondja, üzenje a többieknek, hogy szerinte mi van, mi volt és főleg miért úgy. Makacs és nyugodt igazmondás, ahogy ő fogalmazott. Nagy ambíció, és nagy élet lett belőle.
Ma úgy lett, hogy nem maradhatott tovább, mert nincs negyedik kívánság. Mi maradunk, a borzalmas és csodás többiek, akik miatt végül soha nem ment el innen elég messzire, mert ami itt van, azt "nem tartotta hiábavalónak és örömtelennek". Nem tudok ennél emberibb és patriótább mondatot.
Ez itt a váró, vagyunk lakói, maradunk itten. Ő meg hadd menjen, könnyű vagy nehéz úton, ami jut és ahogy akarja, megint.
Simó György írása eredetileg a Facebookon jelent meg.
Vigyorog Konrád György Csobánkán, melette a ház falán Szelényi Iván. Miután emigrált, Szelényit a csobánkai ház falára…
Közzétette: György Simó - 2019. szeptember 13., péntek
A hegyen, napfogyatkozáskor - Konrád György emlékére
Lehetett volna dühös is. Világhíre ellenére sokáig üldözött, kitaszított, tiltott volt.Konrád György eközben azt mutatta: tisztességesen élni egyszerű, akkor is, amikor lehetetlen.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Markus Scholz
