A legnagyobb presztízsű amerikai lóverseny toronymagas favoritját is törölték. Az egyik felvezető futamban szereplő egyik ló olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy a versenypályán el kellett altatni.


A rajt napján törölték a mezőnyből a legismertebb amerikai lóverseny, a Kentucky Derby toronymagas favoritját. Az elmúlt napokban több ló is elpusztult a versenypálya istállóiban.

A legnagyobb presztízsű, 3 millió dollár díjjal járó egy és negyedmérföldes futamba nevezett Fortét az állatorvos egy sérülés miatt nem engedte rajthoz állni.

Forte a tavalyi lóversenyen megnyerte a kétévesek futamát, és idén már öt versenyből álló nyerőszériában volt. Idén a főfutamon 3:1 arányban várták győztesnek.

Vele együtt már öt lovat töröltek az eredeti rajtlistához képest a futamból sérülés, valamint nem megfelelő forma miatt.

Az elmúlt napokban öt ló is elpusztult a lóversenypályához közeli istállókban, köztük olyan is, amely a versenyre nevezettek között volt. Egy trénert a vizsgálat idejére felfüggesztettek.

A Kentucky Derby kiemelt társadalmi esemény és látványosság. Idén a záró versenynapra mintegy 150 ezer nézőt vártak. Az idei a 149. derbi a Kentucky állambeli Louisville-ben a Churchill Downs versenypályán.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!