Az őrült Szahíri Nagydíj után két történelmi eseménynek is szemtanúi lehettünk a Forma-1-ben, a pórul járt George Russell megszerezte első pontjait, míg a Racing Point pilótája, Sergio Pérez életében először nyert futamot.

Kapcsolódó

Mercedes nélküli dobogó, Pérez győzött a Szahíri Nagydíjon

Bottas a 8., a Hamiltont helyettesítő Russell egy defekt miatt a 9. lett.

A 30 éves mexikói az egész idényben kimagasló teljesítményt nyújt, ezért is fáj a sorozat rajongóinak, hogy a jövőre Aston Martinná váló csapat Sebastian Vettelre cseréli majd le. Pérez jövője így aztán teljesen kérdéses, de a vasárnapot már senki nem veheti el tőle. A dobogón zokogó pilótát pedig a verseny után is mindenki szívébe zárta.

Már a díjátadáson is látszott, mennyire megérintette, hogy a dobogó legfelső fokára állhatatott, de ezek után arra is volt gondja, hogy interjú közben a fiával facetimozzon. Végül a kamerák felé is fordította a telefont, egészen kedves pillanat volt.

Hasonlóan őszinte pillanatot hozott a Forma-1-et szervező Liberty Mediának adott interjúja is. Minden futam után a három dobogós ad egy rövid nyilatkozatot, majd a győztesnek járó kupa replikájával távozik. A vasárnapi trióból Esteban Ocon és Pérez sincs hozzászokva ehhez, így a beszélgetés végén tudta csak meg, hogy a másolatot hazaviheti. Ugyan a mexikói kérdezett rá és döbbent meg a válaszon, a tőle balra látható Ocon is hasonló cipőben járt Bahreinben.

Péreznek egyébként minden csapatvezető és pilóta gratulált a futamgyőzelemhez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!