A hatszoros győztes francia Sébastien Ogier csütörtökön bejelentette, hogy a következő idény végén visszavonul a rali-világbajnokságtól, írja az MTI. A 35 éves pilóta a vb honlapján úgy fogalmazott, még húsz verseny van hátra a pályafutásából, vagyis nem hosszabbítja meg a következő szezon végén lejáró szerződését a Citroën-csapattal.


Ogier 2008 óta versenyez a rali-világbajnokság mezőnyében, a Volkswagennel négy (2013, 2014, 2015, 2016), a Forddal két (2017, 2018) alkalommal nyerte meg a sorozatot.

Azt is írta, nem azért döntött a visszavonulás mellett, mert azt hiszi, lassabban fog vezetni, hanem azért, mert több időt szeretne a családjával tölteni.

Többször is mondtam már, csak talán senki nem hitt nekem. Sosem terveztem, hogy a következő szezon után is folytassam, ezért volt kétéves a szerződésem a Citroënnel

- mondta a motorsport.com-nak.

Az idei világbajnokságon a második helyen áll, jelenleg négy pont a hátránya az észt Ott Tänak mögött. Hat állomás van vissza az idei világbajnokságból, most hétvégén Finnországba látogatott el a mezőny.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!