Csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken folytatódott annak a férfinak a pere, aki 160 kilométeres óránkénti sebességgel, fékezés nélkül hátulról belerohant a Szentendrei úton egy piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Az autóban várakozó 22 éves D. Bálint és utasa, a 22 éves Janza Richárd junior világbajnok kajakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A nyomozás során kiderült, hogy a 29 éves O. Áron kártyázni volt és nagyobb mennyiségű alkoholt ivott.

A 29 éves budapesti férfi ellen halált okozó ittas járművezetés miatt emeltek vádat. A bíróság tavaly márciusban kezdte tárgyalni az ügyet elsőfokon. O. Áron azt mondta, hogy a történtekből semmire nem emlékszik, és csak akkor döbbent rá, hogy mit tett, amikor meglátta a rendőrségen a balesetről készült felvételeket. Janza Richárd testvére akkor lapunknak azt mondta, hogy egyértelmű, hogy milyen büntetést érdemel a férfi.

Az orvosszakértők véleménye csak részben egyezett. Egyikük azt állította, hogy ha nincs a második ütközés, akkor a fiatalok túlélték volna a balesetet, a másikuk szerint viszont olyan súlyos csigolya-, nyaki gerincvelő-, fej- valamint mellkasi és belső sérüléseket szenvedtek a fiúk, hogy ebben az esetben sem élték volna túl az ütközést.

A védelem azt kérte, vizsgálják meg annak az autónak a műszaki állapotát, amelyben a két áldozat a piros lámpánál várakozott. Az autó rétegvastagságát taglalták és azt, hogy ha nem lett volna javítva és lefestve korábban, akkor más lett volna-e a rugalmassága a becsapódáskor. A műszaki szakértők azonban egybehangzóan cáfolták, hogy az autó állapotanak bármi köze lehetett ahhoz, hogy halálos kimenetelű lett a baleset.

Bálint édesanyja nem hagyta szó nélkül a védekezést. Azt mondta O. Áronnak, hogy nem fogja hagyni a besározzák a gyermekét

Ön elvette két zseniálisan okos ember életét. A gyerekünket, akit 21 éves koráig próbáltunk úgy megőrizni, hogy egy csoda volt. Egy hihetetlenül dolgos és munkás gyerek életét vette el. Mégsincs bennem semmi gyűlölet vagy harag. Sőt kívánom, hogy olyan életet éljen, hogy meg tudja önmagának bocsátani. Egy dolgot azonban nem tudok megbocsátani, hogy megpróbálták belehúzni a fiam felelősségét, hogy mentse a bőrét. A fiam öt autót épített fel, és büszkén mutatta, hogy milyen szép lett ez is. Ő már nem tudja megvédeni magát. De itt leszek végig és nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen

- mondta O. Áronnak, aki hét és fél év börtönt kapott elsőfokon.

A csütörtöki tárgyalás O. Áron meghallgatásával kezdődött. A férfi az Index beszámolója szerint elmondta, hogy az elsőfokú tárgyalása óta munkát talált, és egy ügyvédi iroda parkolójában dolgozik: sorompót nyit, autókat mos. Hetente kétszer pedig pszichológushoz jár. A hétmilliós óvadékért szabadlábon védekező férfi rosszul lett, amikor a bíró arról beszélt, hogy egy hónappal ezelőtt HÉV-vel elhagyta Budapest közigazgatási területét, pedig ezt nem tehette volna. A könnyeivel küszködő O. Áron ezt mondta az utolsó szó jogán:

Két család életét tettem tönkre felelőtlenségemmel. Azt is tudom, nem tudok jobban bocsánatot kérni tőlük. Nem telik el úgy nap, hogy ne járna a fejemben az a bizonyos nap. Mégis kérem a két fiú családját, hogy bocsássanak meg nekem. Nem tudok, és nem is tudok semmit felhozni a mentségemre. Csak próbálom a félresiklott életemet rendbe hozni, igyekszem a társadalom hasznos és megbecsült tagja lenni

- mondta, hozzátéve a szabadságvesztés könnyebb lesz annál, mint ami utána rá vár majd a kinti életben. Jogerős ítélet április elején várható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!