Az eredeti tervek szerint csak szeptemberben nyitották volna ki a holland bordélyházakat, amiket március közepén zártak be a koronavírus-járvány miatt. A fertőzések száma azonban annyira lecsökkent, hogy már most engedélyezték Amszterdam híres vörös lámpás negyedének az újranyitást - jelentette az AFP francia hírügynökség.

A kijárási korlátozások alatt sok szexmunkás szenvedett anyagi gondoktól, így nagyon örülünk, hogy újra lekezdhetünk dolgozni

- mondta el az AFP-nek a szexmunkások érdekeit védő Red Light United szakszervezet elnöke. A 34 éves, romániai Felicia Anna elmondása szerint aggódtak amiatt, hogy kevés lesz a kuncsaft, de ez a félelem végül nem vált valóra. Egyikük az AFP-nak elmondta, hogy szerdára teljesen be volt táblázva, minden időpontját lefoglalták.

Prostituáltak ezrei váltak hajléktalanná Németországban

A bordélyházak bezártak, a szexmunkásoknak pedig nincs hová menniük.

A Foxxy művésznevét használó nő elmondta, a szexmunkások alapból jól képzettek a higiénia terén, mert komolyabb betegségekkel is kellett már foglalkozniuk. Minden vendégénél megnézik, hogy nincsenek-e koronavírusos tünetei, és a kuncsaft távozása után minden fertőtlenítenek, amihez csak hozzáért: kilincseket, ágyat, lepedőt és még a vécét is, ha használta. A nő hozzátette:

Hála istennek arcmaszkot nem kell hordanunk.

De ennek ellenére a szexmunkások többsége kerülni fogja, hogy arca hozzáérjen a vendég arcához. Ahogy Foxxy mondta:

Semmi csókolózás.

A jelenlegi hivatalos adatok szerint nagyjából hétezer szexmunkás dolgozik Amszterdamban, de most várhatóan kevesebben lesznek, mert sokuk Kelet-Európából és Dél-Amerikából érkezett, és a járvány kezdetén hazautaztak, és még nem engedélyezték nekik, hogy visszatérjenek Hollandiába.

A kiemelt képen az amszterdami vörös lámpás negyed, a bordélyházak újranyitása után. Fotó: AFP / Kenzo TRIBOUILLARD


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!