Az ígéreteknek megfelelően valóban kedden nyújtották be a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről, valamint a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatokat a parlament elé - vette észre az ATV.hu. Igaz, szinte az utolsó pillanatban, bő tíz perccel éjfél előtt. A javaslat benyújtója mindkét esetben Semjén Zsolt. A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló javaslat indoklásában azt írták:


A COVID-19 járvány eddig példátlan kihívás elé állította hazánkat és a világ valamennyi országát. A hagyományos eszközök és megoldások alkalmatlannak bizonyultak a járvánnyal szembeni egészségügyi és gazdasági védekezés során. Alkotmányos hagyományaiknak és a járványügyi helyzetnek megfelelően valamennyi állam speciális intézkedéseket hozott, hogy sikerrel léphessen fel a válsághelyzet kezelése érdekében.

Hozzátették azt is, hogy

Hála a magyarok áldozatvállalásának és fegyelmezettségének, mindeddig sikerült megakadályoznunk, hogy a járvány hazánkban a máshol tapasztalhatóhoz hasonló tragikus méreteket öltsön. A vészterhes időkben a közös cselekvés, a nemzeti összefogás, az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozók, illetve valamennyi érintett áldozatos munkája megteremtette a lehető legszélesebb körű nemzeti egységet, amely mindenkor a sikeres járványügyi védekezés záloga.

Kedden Varga Judit igazságügyi miniszter már megerősítette a korábban is említett május 26-i időpontot, de hozzátette azt is, hogy a különleges jogrend várhatóan június 20-án fog megszűnni. Az átmeneti szabályokról szóló javaslatról Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára tartott sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy ha a parlament megszavazza, akkor többek között december 31-ig fennmarad a hiteltörlesztési moratórium és az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15000 forintra történő emelése, és megmarad az operatív törzs is, amely majd a járvány második hullámára való felkészülést irányítja.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!